×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Putyin: minden második bűncselekmény felderítetlen Oroszországban

 

Nagyobb hatékonyságot követelt a bűncselekmények feltárásában a főügyészségtől kedden Vlagyimir Putyin orosz elnök, rámutatva, hogy Oroszországban minden második bűnügy felderítetlen marad.

„Kénytelen vagyok ma azt megállapítani, hogy tavaly, 2016 óta először, megnőtt a bűnözés az országban, és megszaporodott a felderítetlen bűncselekmények száma is. Sajnos gyakorlatilag minden második bűncselekmény felderítetlen marad” – mondta Putyin a főügyészség vezető testületének keddi moszkvai kibővített ülésén.

Az elnök nem zárta ki, hogy a feltáratlan bűncselekmények száma a pontosabbá váló nyilvántartásnak köszönhető, ám rámutatott, hogy ezekből idén már többet tartanak számon, mint tavaly ilyenkor. Putyin a probléma kielemzését és konkrét intézkedések bevezetését sürgette az ügyészektől.