Könnygázzal oszlatták a migránsokat a török–görög határon

 

Kritikus és kaotikus a helyzet a török–görög határnál, ahol reggel óta több száz bevándorló gyűlt össze. Azok után indultak el az Európai Unió felé, hogy tegnap késő este a török kormánypárt bejelentette: a szíriai háború fejleményei miatt már „nem tudják feltartóztatni a menekülőket”.

A kép illusztráció (Fotó:MTI/AP/Mihaíl Varaklasz)

A görög határnál többen megpróbáltak a tiltás ellenére belépni az Európai Unió területére.

Könnygázt is bevetettek a tömeg ellen

A határőrök délután könnygázt is bevetettek a tömeg ellen. A görög kormányfő, Kiriákosz Micotákisz közölte: lezárják az átkelőt, további utasításig senki nem léphet az ország területére. Az illegális határátlépőkkel szemben pedig a legnagyobb szigorral lépnek fel. Az Égei-tengerre az ígéretek szerint ötven hadihajót küld a parti őrség.

A magyar kormányfő megbeszélést folytatott a török elnökkel

Orbán Viktor telefonon tárgyalt napközben Recep Tayyip Erdogan török elnökkel, ezek után a kormányfő összehívta biztonsági kabinetjét. Erdogannal a szíriai háborúról és a bevándorlási helyzetről tárgyalt Orbán Viktor.

A török államfő megerősítette telefonon is, hogy óriási a nyomás Törökországon, ezért a továbbiakban már nem tudják visszatartani az ott tartózkodó menedékkérők egy részét.

Orbán Viktor délután összehívta biztonsági kabinetjét, amelynek tagja a külügyminiszter valamint a belügyminiszter is. Döntés született arról, hogy megerősítik a magyar határok védelmét, és fokozottan figyelik a balkáni bevándorlási útvonal történéseit.

Reggel indultak el az illegális bevándorlók

A menedékkérők és az illegális bevándorlók reggel indultak el Európa felé Törökországban. Taxikkal, buszokkal, mások pedig gyalog vonulnak a török-görög, illetve a török-bolgár határ irányába. Nem csak a szírek, hanem az elmúlt években Törökországban ragadt afgán, pakisztáni, iraki és afrikai bevándorlók egy része is úgy értékelte a török vezetés bejelentését, hogy megnyílt a határ, jöhetnek az Unióba.

Nempközben folyamatosan indultak útnak csoportok. Néhány bevándorló már meg is érkezett Leszbosz szigetére. Lélekelvesztőkön keltek át a tengeren, elmondásuk szerint afganisztániak. Mindannyiukat a regisztrációs központba szállították a segélyszervezetek.

A török kormányzó párt szóvivője pénteken élő adásban jelentette ki, hogy „Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy fel tudja tartóztatni a menekülőket”.

A szóvivő emlékeztetett: Törökország korábban már közölte, hogy kapacitásai megteltek, nem bír el egy újabb menekülthullámot. Úgy fogalmazott, hogy konkrét támogatást akarnak látni az Európai Uniótól. A hírek hallatára rég nem látott több ezer fős áradat indult meg Bulgária és Görögország felé.

Egy afgán férfi, aki taxiba szállt Isztambulban, azt mondta: „hallottam a hírt, és ezért indultam el. Európába akarok menni”.

Nem ő az egyedüli. A taxiállomások környékén napközben több helyen is tömeg alakult ki. Helyszíni tuzsósítások szerint a török hatóságok buszokkal is szállítják a menekülteket az EU-val közös határra.

Görögország nem nézi ölbe tett kézzel a fejleményeket: bejelentették: megerősíti a Törökországgal közös szárazföldi és tengeri határai védelmét. Athén egyúttal kapcsolatba lépett az Európai Unióval és a NATO-val is. Bulgária is hasonló lépéseket tett.

A miniszterelnök szerint számítani kell migránshullámokra

„Számítanunk kell migránshullámokra, a Törökország felől induló áramlás Magyarországot is érintheti, hiszen hazánk a szárazföldi útvonal egyik fontos szakasza” - erről beszélt Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. A kormányfő hozzátette: a magyar határkerítésnél is számítani kell a migránsok rendszeres, tömeges támadásaira.

Miniszterelnöki interjú a Kossuth Rádióban (Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

A miniszterelnök kiemelte: „szeretném világossá tenni, akármilyen migránshullám is indul el, a magyar határrendészeti szervezetek, ideértve a rendőrséget és a honvédséget, képes arra, hogy a jogi, műszaki és a humán erőforrásokat egy biztonságos határzárrá fejlessze, tehát nem kell aggódnunk Magyarország biztonsága miatt addig, amíg egységesek vagyunk, és a magyar emberek és a magyar kormány együtt lép fel az illegális bevándorlással és migrációval szemben”.

A miniszterelnök arról is beszélt: Görögország nem képes, nem tudja, nem akarja megvédeni a határait, így rajta keresztül el lehet jutni a Balkánra, ami hazánknak sok gondot okoz.

A címlapfotó illusztráció.