Magyar ellenzéki EP-képviselők tartottak konferenciát Brüsszelben

 

Háttal Európának – A kultúra, az oktatás, a tudomány és a média leépítése Magyarországon (2010-2020) címmel tartottak konferenciát magyar ellenzéki európai parlamenti (EP-) képviselők kedden Brüsszelben.

A konferenciát azzal a céllal rendezték, hogy felhívják a figyelmet a magyarországi illiberalizmus nemcsak a jogállamiságra, de a társadalomra gyakorolt hatására is. A konferencián a résztvevők bemutatták a rendezvény címével azonos jelentést, amelyet magyar értelmiségek állítottak össze.

A konferenciát megelőző sajtótájékoztatón Gács Anna, az ELTE Oktatási Hálózatának elnöke elmondta, hogy a jelentés azokra az agresszív, centralizáló folyamatokra reflektál az oktatás, a tudomány és a kultúra területén, amelyek joggal adnak okot aggodalomra.

Elmondása szerint a jelentést 30, ezeken a területeken dolgozó, elismert szakember állította össze azzal a céllal, hogy tendenciákat és egyértelmű mintákat különítsenek el az oktatás a kultúra és a tudomány területén véghezvitt átalakítások folyamán. Kiemelte, hogy ezekhez az agresszív átalakításokhoz általában a kormány uniós forrásokat használ fel.

Ujhelyi: A jelentés megírásában politikusok nem vettek részt

Ujhelyi István szocialista politikus arról beszélt, hogy a jelentés megírásában politikusok nem vettek részt. „Ez kivétel nélkül független értelmiségiek munkája” – hangoztatta. A képviselő véleménye szerint „manapság Magyarországon nem az értékek harca folyik, hanem az, hogy a kormány lenyúl mindent, miközben arra tesz kísérletet, hogy az európai értékeket megszüntesse.” A kormány mindezt uniós források támogatásával teszi – tette hozzá Ujhelyi.

Nincs több szükség jogállamiságot vizsgáló delegációkra és bizottságokra, hiszen egyértelmű, mi zajlik Magyarországon. Meg kell állítani az újfasiszta építkezést hazánkban, hiszen erre példa legutóbb Mussolini Olaszországában volt” – jelentette ki a szocialista EP-képviselő.

Cseh Katalin, a Momentum politikusa elmondta, hogy a jelentés hiánypótló dokumentum, amely részletesen dokumentálja a 10 éve romló magyar viszonyokat az oktatás, a kultúra és a tudomány területén. Véleménye szerint ezek a folyamatok arra utalnak, hogy „Orbán Viktor miniszterelnök párhuzamos valóságban él, és nem képes megérteni a XXI. századot.

Orbán olyan rendszert épít ki, amelyben a mai fiataloknak engedelmeskedniük és igazodniuk kell. Nem érti, hogy a mai fiatalok nem akarnak illiberalizmust. Nem érti, hogy attól boldog az ország, ha van szabad egyetem, szabad sajtó és szabad színház” – hangsúlyozta a képviselő.

Cseh Katalin: Ellenzéki képviselők azért dolgoznak az EP-ben, hogy az unióban mielőbb tudatosuljon a magyar közviszonyok hanyatlása

Cseh Katalin hozzátette, hogy a magyar ellenzéki képviselők azért dolgoznak az Európai Parlamentben, hogy az unióban mielőbb tudatosuljon a magyar közviszonyok hanyatlása, és ennek megfelelően tegyen ellenintézkedésket.

Didier Reynders igazságügyi és Vera Jourova európai értékekért felelős uniós biztos folyamatosan követi a magyarországi eseményeket, így a jelentés mindenképpen segítségükre lesz a magyar helyzet értékelésében – fűzte hozzá a képviselő.

Rónai Sándor, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője elmondta, hogy Orbán Viktor és kormánya Magyarország ellenérdekeit szolgálja az értelmiség helyzetének ellehetetlenítésével. Véleménye szerint, nemcsak a magyar diákok választanak külföldi felsőoktatási intézményeket, hanem a magyar értelmiségiek is menekülnek az országból. „Továbbá a magyar kormány elveszi a lehetőséget olyan hátrányos helyzetű fiataloktól, akiknek talán egyetlen esélye a szegénységből való kitörésre a felsőoktatás” – tette hozzá.

A magyar diákok PISA eredményei azt mutatják, hogy a legutolsó sorban kullogunk Európában, a felsőoktatásba jelentkező fiatalok száma zuhan. Ez mind Orbán Viktor számlájára írható” – fogalmazott a DK politikusa.

Az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb hazugságrohamot indítsanak Magyarország ellen

Hidvéghi Balázs az EP fideszes képviselője sajtónyilatkozatában gyalázatosnak nevezte azt, hogy miközben a magyar hatóságok a határáttörésre készülő illegális migránsok ellen lépnek fel, addig az ellenzéki képviselők azzal vannak elfoglalva, hogy újabb hazugságrohamot indítsanak Magyarország ellen.

A képviselő szerint az Oktatási Hálózatot, amely részt vett a keddi konferencia szervezésében, a Bajnai-kampány alatt hozták létre abból a célból, magyar érdekeknek ártó rendezvényeket szervezzen. A konferencia keretében terjesztett jelentés nem más, mint egy politikai tanulmány, amelynek célja Magyarország besározása.

Az ellenzék gyűlöli a magyarokat, mert a többség a mostani kormányt támogatja. Gyűlöli Magyarországot, mert a magyar kormány konzekvensen migrációellenes” – nyilatkozta a képviselő.

A képviselő megdöbbentőnek tartotta, hogy a konferencia egyik meghívottja azt nyilatkozta hogy sokkal látványosabb lenne, ha Magyarországon újságírókat gyilkolnának meg.

Ez egy olyan hazugságspirál amely mára már teljesen abszurddá vált” – nyomatékosította Hidvéghi.

A címlapfotó illusztráció.