Erdogan: Az EU-nak több és gyorsabb segítséget kell nyújtania a szíriaiaknak

 

Az Európai Uniónak és a tagállamoknak több és gyorsabb segítséget kell nyújtaniuk a szíriaiaknak, mert ez mindenekelőtt emberekért viselt felelősség – jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államfő pénteken Isztambulban Angela Merkel német kancellárral tartott közös sajtótájékoztatóján.

Erdogan egyúttal közölte, hogy a 2016-os EU-török menekültügyi megállapodás keretében Brüsszel által megígért összesen hatmilliárd eurónak még az első hárommilliárd eurós részlete sem jutott el a nemzetközi civil szervezetekhez. Ezt a pénzt nem a török állam kapja – hangsúlyozta a török államfő, és arra emlékeztetett, hogy országa már több mint 40 milliárd dollárt költött a területén élő menekültekre.

Erdogan rámutatott: júliustól Németország lesz az unió soros elnöke, ami komoly lehetőséget jelent majd Ankara és Brüsszel kapcsolatainak fejlesztésére.

Idlíb tartományban csaknem négyszázezer ember indult meg a török határ felé

A török vezető Szíriával kapcsolatban arról beszélt, hogy a lázadók utolsó bástyájának számító északnyugati Idlíb tartományban csaknem 400 ezer ember indult meg a török határ felé a kormányerők bombázásai elől. Közölte: Ankara a hideg téli idő miatt mozgósította a török Vörös Félholdat és a katasztrófavédelmet, amelyek első körben 10 ezer, papírtéglából készülő kis házat húznak fel a sátrakban tartózkodó emberek számára, vécével, fürdőszobával és fűtési lehetőséggel.

(Fotó: MTI/EPA/Tolga Bozoglu)

Merkel a sajtótájékoztatón azt mondta: úgy gondolja, hogy az unió a hatmilliárd eurón túl is támogatni fogja Törökországot a menekültügyben. A német kancellár úgy látta, hogy a szíriaiak rövid időn belül nem térnek haza.

Merkel jelezte: Németország kész anyagilag hozzájárulni az idlíbiek életminőségének javításához és a Vörös Félholddal közösen támogatni tudja a brikettház-építést. Anélkül, hogy részleteket említett volna, arra kis kitért, hogy Berlin az illegális embercsempészet megfékezését illetően ugyancsak anyagilag segíti majd a török parti őrséget, majd a német vezető ismételten elismerését fejezte ki Törökországnak, amiért az utóbbi években több mint 3,5 millió menekültet befogadott.

Merkel egynapos hivatalos látogatásra érkezett Isztambulba

Angela Merkel pénteken egynapos hivatalos látogatásra érkezett Isztambulba. Programja első pontjaként a török elnökkel felavatta a 2013 óta működő isztambuli Török-Német Egyetem új kampuszát a metropolisz ázsiai oldalán található Beykoz kerületben.

A nap folyamán a német-török kereskedelmi kamara, illetve civil szervezetek képviselőivel találkozott. Erdogannal délután a Vahdettin elnöki rezidencián tárgyalt, a menekültválság mellett a líbiai helyzetről, valamint a kétoldalú kapcsolatokról is.

A koraesti sajtótájékoztatón Erdogan annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy a nemzetközileg elismert líbiai kormány ellen harcoló, szavai szerint puccsista Halífa Haftar tábornoknak és támogatóinak nem áll szándékukban kiegyezni, amit az utóbbi napokban fokozódó támadásaik igazolnak. A török elnök úgy vélte, hogy Haftar anyagi támogatói révén súlyos mértékben önfejűvé vált.

Törökország az ENSZ által támogatott tripoli kormány miniszterelnöke, Fájez esz-Szarrádzs oldalán áll az észak-afrikai országot sújtó polgárháborúban. Ankara katonailag is támogatja Szarrádzsot, a török katonák képzési és koordinációs segítséget nyújtanak a kormányerőknek.

Törékeny egyensúly, nehéz időszak

Merkel arról beszélt, hogy a múlt vasárnapi berlini Líbia-konferencián részt vevő minden fél elkötelezettséget tanúsított a tűzszünet iránt. A békekonferencia után az összecsapások igencsak alábbhagytak – állapította meg a német kancellár, hozzátéve: nem volt olyan előzetes várakozása, hogy a harcok teljesen megszűnnek.

Törékeny egyensúly, nehéz időszak” – fogalmazott Merkel. A német kancellár jelezte: a Berlinben elfogadott 55 pontot, amely elsősorban az ENSZ Líbiára vonatkozó fegyverembargójáról és a fegyvernyugvásról szólt, az ENSZ Biztonsági Tanácsa is jóvá fogja hagyni.

Ezen a ponton kisebb nézeteltérés alakult ki Erdogan és Merkel között. Erdogan ugyanis hangsúlyozta, hogy Haftar “szóban” hiába egyezett bele a tűzszünetbe, nem írta alá Berlinben a megállapodást. A török elnök hangoztatta: elfogadni más és aláírni más, Haftar csak szóban fejezte ki egyetértését, ilyen kategória pedig a diplomáciában, valamint a nemzetközi jogban nem létezik.