Új menekültügyi rendszer bevezetését tervezi a holland kormánypárt

 

A holland kormánypárt, a Néppárt a Szabadságért és Demokráciáért (VVD) bejelentette kedden, hogy teljesen új menekültügyi rendszer bevezetését tervezi.

A liberális konzervatív párt az igazságügyi minisztérium előző nap ismerté vált adatai fényében erősítette meg erről szóló döntését a Twitter közösségi portálon. A De Telegraaf című holland lap által hétfőn közölt adatok szerint az újonnan beadott menedékkérelmek 26 százalékát olyan emberek adják be, akiknek szinte semmi esélyük sincs a menekültstátuszra.

2019 első 11 hónapjában 5270 nigériai, algériai, moldovai és marokkói nyújtott be kérelmet Hollandiában, de majdnem minden esetben sikertelenül.

Hollandiában tavaly január eleje és november vége között 20 618-an folyamodtak menekültstátuszért. Az elbírálásra váró kérelmek száma is csaknem ugyanennyi jelenleg – írta kedden a DutchNews angol nyelvű holland hírportál.

Teljesen új rendszert akarunk, olyan szabályokkal, amelyek azt szorgalmazzák, hogy a menedékkérők abban a régióban kérjenek menedékjogot, ahonnan származnak” – jelentette be a holland kormányzó párt a Twitteren.

Az ellenzéki holland Szocialista Párt ugyancsak értelmetlennek találja az olyan menedékkérelmek beadását, amelyek szinte biztosan negatív elbírálásban részesülnek. „A rászorulóknak kínálunk befogadást, nem pedig azoknak, akik szándékosan visszaélnek a rendszerrel” – idézte Jasper van Dijk holland szocialista politikust a DutchNews kedden.

A szomszédos Belgiumban Maggie De Block, az ügyvivő kormány menekültügyi és migrációs politikáért felelős minisztere szombaton utasítást adott arra, hogy tagadják meg a belépést a befogadóközpontokba azoktól a menedékkérőktől, akik az Európai Unió egy másik tagállamában már menekültstátuszt kaptak, továbbá azoktól, akik megkerülték a dublini eljárást, amelynek alapján a menedékkérőknek az első biztonságos országban kell regisztrálniuk.

Be kell fogadnunk és meg kell védenünk azokat, akik ténylegesen rászorulnak, de határozottan fel kell lépnünk azokkal szemben, akik megpróbálnak visszaélni a rendszerrel” – idézte a Flamand Liberálisok és Demokraták (VLD) politikusát a Le Soir. A belga napilap által kedden idézett civil szervezetek szerint a döntés sérti a jogszabályokat.

A címlapfotó illusztráció.