Katalán párt támogatná a baloldali madridi kormányt

 

A függetlenségi Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) csütörtökön úgy döntött, hogy a madridi parlament bizalmi szavazásán tartózkodásával támogatja kívülről Pedro Sánchez szocialista párti politikus kormányalakítási kísérletét.

A bizalmi szavazás vasárnapra van kitűzve. A tartózkodásról szóló döntést annak nyomán hozta meg a párt országos tanácsa, hogy megállapodott a szocialistákkal (PSOE), az új adminisztráció nyílt párbeszédet kezd a katalán térség jövőjéről. „A párbeszéd eredményét állampolgári szavazásra fogják bocsátani” – közölte Pere Aragonés, a vezetőség tagja.

Az ERC 13 képviselővel rendelkezik a madridi parlamentben. Elemzések szerint ez a külső támogatás még nem lesz elég a kormányzati többség kialakításához, ahhoz több más, kisebb párt támogatását is el kellene nyerni Sáncheznek.

A PSOE szövetségesével, az Unidas Podemos nevű baloldali párttal együtt is kisebbségben van a törvényhozásban: összesen 155 mandátummal rendelkeznek a 350 fős parlamentben.

Az alkotmány szerint a kormányalakításhoz 176 képviselő támogatására van szükséges a szavazás első körében, vagy egyszerű többségre a második fordulóban. Sánchez az abszolút többséget várhatóan nem fogja megszerezni, de jövő kedden, a második fordulóban már az egyszerű többség is elég lesz neki, és ebből a szempontból az ERC tartózkodása döntő jelentőségű lehet.