Újabb aggasztó hírek érkeztek Közel-Keletről

 

A Közel-Keletről megint aggasztó hírek érkeztek. A török hatóságok a múlt héten háromezer embert tartóztattak fel, mindannyian Európába tartottak. Szíriában időközben kiújultak a harcok, a damaszkuszi hadsereg orosz támogatással próbálja visszafoglalni – a megfogalmazásuk szerint – a terroristák kezén lévő területeket. A bombázások miatt több tízezer család hagyta el az otthonát. A török elnök szerint egész Európa „meg fogja érezni” az újabb bevándorlóhullámot – hangzott el az M1 Híradójában.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

Egyetlen nap alatt csaknem négyszáz légi csapás érte a szíriai Idlib kormányzóság déli részén fekvő településeket. A szíriai kormányerők az elmúlt héten fokozatosan nyomultak előre az északnyugati tartományban, ami a rezsim ellen lázadó fegyveres csoportok és a dzsihadisták egyik utolsó fellegvára.

A térségen halad át a fővárost Aleppóval összekötő főútvonal, amelynek ellenőrzéséért a korábbinál is hevesebb harc dúl. A kormányerők szárazföldi műveleteit az orosz légierő támogatja. A heves bombázásnak egyre több civil áldozata van, ám Szíria és Oroszország egyaránt tagadja, hogy lakossági célpontokat támadnának.

A Törökországgal szomszédos Idlib kormányzóságból tízezrével menekülnek az emberek a légi csapások elől. Egész falvak néptelenedtek el, legtöbben a török határ felé tartanak.

Törökország nem bír el egy újabb menekülthullámmal

Törökország nem bír el egy újabb nagy menekülthullámot, jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török államő, aki az idlibi hadművelet azonnali felfüggesztésére szólított fel.

„Több, mint nyolcvanezer testvérünk menekült el az idlibi bombázások elől, és a mi határaink felé tartanak. Ha a lakosság elleni erőszak nem csitul, még többen fognak útra kelni. Ezt a terhet Törökország egymaga nem bírja el. A migrációs nyomás negatív hatását minden európai ország meg fogja érezni, elsősorban Görögország. Ilyen körülmények között óhatatlanul megismétlődhetnek a 2016-os egyezmény előtti jelenetek” – fogalmazott a török államfő, utalva az Európai Unióval kötött egyezményre, melynek értelmében az uniós támogatásért cserében Törökország feltartóztatta az Európába induló migránsokat.

Több mint hárommillió embert fenyeget humanitárius válság

Az ENSZ becslése szerint a szíriai tartományban több, mint hárommillió embert fenyeget humanitárius válság. Ugyanakkor a segélyezést a nagyhatalmak viszálykodása nehezíti. A Biztonsági Tanács határozata értelmében a világszervezet már évek óta négy törökországi határátkelőn szállít élelmiszert és gyógyszert a háború sújtotta területre. Erről évente szavaz a Biztonsági Tanács, ám a pénteki ülésén a többségi támogatás ellenére Oroszország és vele együtt Kína is megvétózta a segélyezés folytatásáról szóló határozatot.

„Döbbenten állok a történetek előtt. Ez felelőtlen és kegyetlen lépés, aminek katasztrofális következményei lesznek” – jelentette ki Kelly Craft amerikai ENSZ-nagykövet.

Oroszország arra hivatkozik, hogy Szíriában nagymértékben javult a humanitárius helyzet. Erről beszélt hétfőn az orosz külügyminiszter is, aki Moszkvában tárgyalt szíriai partnerével.

„A helyzet javulása elsősorban annak köszönhető, hogy a szíriai kormányerők az orosz légierő támogatásával egyre nagyobb területeket vonnak ellenőrzésük alá, és visszaállítják a békét az országban” – közölte Szergej Lavrov.

Szíria és Oroszország egyelőre hallani sem akar az idlibi hadművelet felfüggesztéséről, így erősödhet a menekülthullám a harcok sújtotta térségből. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában a tagállamoknak január 10-ig kell megegyezésre jutniuk a további segtíségnyújtásról.

A címlapfotó illusztráció.