Fokozódik a feszültség Phenjan és Washington között

 

Az Egyesült Államok keservesen megfizet, ha bírálni merészeli az észak-koreai kormányzatot az emberi jogok helyzete miatt – közölte a KCNA észak-koreai hírügynökség a phenjani külügyminisztérium szóvivőjére hivatkozva szombaton.

Az illetékes szerint Washington „rosszindulatú szavai” mindössze a feszültség fokozását szolgálják a Koreai-félszigeten. Az ENSZ Közgyűlése szerdán elfogadott határozatában elítélte a kommunista állam hosszan tartó és folyamatos emberi jogi jogsértéseit.

A dokumentumot több tucat ország, köztük az Egyesült Államok terjesztette elő a világszervezet testületében. Észak-Korea ENSZ-nagykövete elutasította a határozatban foglaltakat. Ez az első észak-koreai külügyi nyilatkozat, mióta Stephen Biegun, az Egyesült Államok észak-koreai különmegbízottja hétfőn sürgette a phenjani vezetést, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.

Az amerikai diplomata egyben arról is beszélt, hogy Washington nem fogadja el az Észak-Korea által év végéig szabott határidőt a nukleáris programjáról szóló tárgyalások újraindításához. Az amerikai tisztségviselő nyilatkozatára azonban eddig nem érkezet válasz Phenjanból.

Phenjan ismételten arra szólította fel Washingtont, hogy hagyjon fel „ellenséges politikájával” a tárgyalások folytatása előtt. Az észak-koreai nukleáris leszerelésről folyó tárgyalások azóta nem haladtak előre, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök februári találkozója eredménytelenül zárult.

Kim, aki tavaly egyoldalúan függesztette fel a kísérleti atomrobbantásokat és a rakétakísérleteket, nem zárta ki, hogy Észak-Korea „új útra” lép, ha az Egyesült Államok nem hagy fel a Phenjan elleni szankciókkal és nyomással.

Észak-Korea május óta 13 alkalommal végzett kísérleteket ballisztikus és tüzérségi rakétákkal, hogy nyomást gyakoroljon Washingtonra, és kilátásba helyzete a kísérleti atomrobbantásokra és a hosszú távú rakétatesztekre elrendelt moratórium visszavonását, ha az Egyesült Államok az év végéig nem tesz lényeges engedményeket.