Erdogan: Egymillió szíriai menekültet lehetne visszatelepíteni egy békezónába

 

A török elnök azt szorgalmazta kedden, hogy nagyon rövid időn belül telepítsenek vissza önkéntes alapon egymillió szíriai menekültet egy békezónába Szíria északi részére.

Recep Tayyip Erdogan az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának genfi fórumán kijelentette: megoldást kell találni arra, hogy a Törökországban tartózkodó szíriai menekültek visszatérhessenek hazájukba.

A török elnök elképzelése szerint lakásokat és iskolákat kellene létesíteni abban az észak-szíriai térségben, ahová már 371 ezer menekült vissza is tért a török hadsereg katonai műveleteit követően. Ha a javaslatait végrehajtanák, akkor nagyon rövid időn belül a visszatelepített menekültek száma könnyedén akár az egymilliót is elérhetné – tette hozzá.

Erdogan azt mondta, terrorista szervezetektől, nevezetesen az Iszlám Állam és a kurd Népvédelmi Egységek, illetve a Kurdisztáni Munkáspárt harcosaitól akarták megtisztítani a régiót. A török elnök hangsúlyozta: Törökország saját védelme érdekében kénytelen volt a katonai beavatkozáshoz folyamodni Szíriában, mert a nemzetközi közösség nem nyújtott elegendő segítséget a szíriai menekülteknek.

Kiemelte, hogy Törökország kilenc év alatt 40 milliárd dollárt fordított a szíriai konfliktus elől menekülők befogadására, míg az Európai Unió ehhez képest csak hatmilliárd euróval (6,7 milliárd dollár) járult ehhez hozzá. Szóvá tette azt is, hogy Törökország még mindig várja annak a hárommilliárd eurónak a folyósítását, amelyet korábban ajánlottak fel neki a menekültekkel kapcsolatos költségek fedezésére.

Erdogan megjegyezte azt is, hogy sajnos a szíriai gyerekek biztonsága érdekében nem tették meg azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szíriai olajmezők védelme érdekében megtettek. A török elnök ezzel alig leplezetten az Egyesült Államokra utalt, amely az Iszlám Állam visszavonulása után gyorsan lépéseket tett a szíriai olajmezők biztonságának garantálására.

Törökországban 3,7 millió szíriai menekült él, amely a világ legnépesebb menekültközössége.