Trump szerint Johnson győzelme előrevetíti az amerikai választás eredményét is

 

Boris Johnson és a brit konzervatívok győzelme az Egyesült Királyságban előrevetíti a 2020-as amerikai választások eredményét is – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök újságíróknak pénteken a Fehér Házban, amikor fogadta Mario Abdo Benitez paraguayi elnököt.

Donald Trump (Fotó: MTI/EPA/Will Oliver)

Gratulálni szeretnék Boris Johnsonnak a fantasztikus győzelméhez” – fogalmazott az Ovális Irodában az amerikai elnök. Majd leszögezte: Ez talán előrejelzi azt, hogy mi fog történni jövőre a mi országunkban is.

Donald Trump korábban a Twitteren már gratulált Johnsonnak – ahogyan fogalmazott – nagyszerű győzelméhez. Bejegyzésben azt is kiemelte: Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia most, a Brexit után szabadon megkötheti az új kereskedelmi megállapodást. Az elnök azon meggyőződésének adott hangot, hogy az egyezmény sokkal nagyobb és jövedelmezőbb lehet, mint az Európai Unióval megköthető bármely megállapodás.

Boris Johnsonhoz címzett üdvözlő üzenetében pénteken az amerikai külügyminisztérium szintén megerősítette, hogy elkötelezett a Brexit után megkötendő kereskedelmi megállapodás mellett. Morgan Ortagus, amerikai külügyi szóvivő újságíróknak kijelentette: az Egyesült Királysággal kötendő szabadkereskedelmi megállapodás aláírásával Washington erőteljes gazdasági kapcsolatokat akar Londonnal.

A címlapfotó illusztráció.