Klaus Iohannis kapja 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat

 

Klaus Iohannis román államfőnek ítélik oda 2020-ban a Nemzetközi Károly-díjat az európai értékek képviseletében felmutatott érdemeiért – jelentette be a kitüntetést odaítélő testület szombaton.

Iohannis nagy erővel és komoly sikerrel vezette Romániát egy Európa-párti, jogállami politika felé. A román elnök erősíti az Európai Uniót, kiáll a céljai mellett és szorgalmazza az uniós tagállamok együttműködését. Politikai teljesítménye 1989 óta az egyik legnagyobb jelentőségű előrelépés az integráció felé – állt a díj odaítélésének hivatalos indoklásában.

A Károly-díjról határozó bizottság szerint Iohannis „kiemelkedő küzdelmet folytat az európai értékekért, a szabadságért és a demokráciáért, a kisebbségek védelméért és a kulturális sokszínűségért”. Méltatták továbbá a romániai jogállamiság és független igazságszolgáltatás érdekében tett lépéseit is.
Klaus Iohannist a szavazatok mintegy kétharmadával választották meg újabb ötéves ciklusra a novemberi romániai elnökválasztáson.

A Károly-díjat május 30-án adják majd át ünnepélyes keretek között az aacheni városháza koronázási termében. A kitüntetést 1950 óta ítélik oda az európai egységért végzett kiemelkedő munkásság elismeréseként. 2018-ban Emmanuel Macron francia államfő, 2019-ben pedig António Guterres ENSZ-főtitkár kapta meg a rangos kitüntetést.