Algériában több tízezren vonultak utcára

 

Tüntetők százait vették őrizetbe december 13-án az algériai elnökválasztás eredménye elleni tiltakozásokon – közölték jogvédők szombaton.

Az Algériai Emberi Jogi Liga (LADDH) szerint csak Oránban mintegy 400 tüntető került a hatóságok kezére. A szervezet Twitter-oldalán közölte azt is, hogy a rendőrség nagy erőkkel vonult fel a nyugati fekvésű város utcáin tüntetőkkel szemben.

A fővárosban, Algírban több tízezren vonultak az utcákra, de a megmozdulás jórészt békés maradt.

Az algériai választási hatóság bejelentette pénteken, hogy Abdel-Madzsid Tebbun korábbi miniszterelnök nyerte az észak-afrikai országban előző nap megtartott elnökválasztást a voksok 58,15 százalékát szerezve meg.

Az algériai elnökválasztás ellen egész héten tüntetések zajlottak. Sokan ugyanis azt állítják, hogy a hatalom manipulálta a voksolást. A megmérettetésen indult jelölteket pedig amiatt érte bírálat, hogy részei voltak a korábbi elnök, Buteflika rendszerének vagy alkalmazkodtak hozzá.

A 74 éves Tebbunt 2017 májusában nevezték ki miniszterelnöknek, de három hónap elteltével menesztették. Hivatali idejét leginkább az üzletemberekkel való konfliktus jellemezte, különösen azután, hogy védelmébe vette a pénz és az állam szétválasztását.

Egyes jelentések alapján felmerült, hogy Tebbun közeli szövetségese Ahmed Gáid Szaláh algériai vezérkari főnöknek, ő azonban tagadta, hogy a hadsereg támogatását élvezné.

Algériában a tömeges tiltakozások azután kezdődtek, hogy februárban az országot 1999 óta irányító, 82 éves Buteflika bejelentette, indul az eredetileg április 18-ra kiírt elnökválasztáson ötödik elnöki mandátumáért. A megmozdulások hatására március elején Buteflika visszalépett, és elhalasztotta az elnökválasztást, egyfajta kompromisszumos megoldást kínálva az elégedetleneknek.

Ennek értelmében népszavazásra bocsátottak volna egy új alkotmányt, amelynek elfogadásáig Buteflika hivatalban maradt volna. A tüntetések azonban folytatódtak, a tiltakozók az államfő távozását követelték, aki végül a hadsereg nyomására április 2-án lemondott hivataláról.

A több hónapja tartó tiltakozáshullám során a tüntetők többször világossá tették azt is: az algériai kormánypárt, katonatisztek, üzletemberek, szakszervezetek és az 1954–1962-es függetlenségi háború veteránjai köré kiépült, idejétmúlt és átláthatatlan politikai apparátus teljes eltávolítását akarják, és nem fogadják el a Buteflika távozása óta az országot irányító Abdel-Káder Benszaláh algériai ideiglenes elnököt sem.