A rendszerváltozás által kivívott értékek megőrzésére hívta fel a figyelmet az osztrák államfő

 

A szabadság, a jogállamiság, az emberi jogok és a liberális demokrácia értékeinek megőrzésére hívta fel a figyelmet Alexander Van der Bellen osztrák államfő kedden Hainburgban, a 30 évvel ezelőtti Szabadságmenet emlékére rendezett ceremónián.

1989. december 10-én szlovákok tízezrei keltek útra Ausztriába, gyalogosan tették meg a Pozsony és Hainburg közötti 15 kilométeres útszakaszt. A Szabadságmenet elnevezésű rendezvénnyel ünnepelték Európába való visszatérésüket. Az osztrák hatóság tízezer emberre számított, ugyanakkor 120 ezren csatlakoztak a menethez.

Az osztrák államfő a Hainburgban tartott megemlékezésen azt mondta: a bársonyos forradalom és a szlovákok szabadság iránti vágya volt az, ami ledöntötte a két ország közötti vasfüggönyt. Hozzátette: a megmozdulás közelebb hozta egymáshoz a két ország lakóit, akiket több évtizeden át elválasztott egymástól a vasfüggöny.

Alexander Van der Bellen felidézte: a harminc évvel ezelőtti rendezvény mottója az volt, hogy „visszatérni Európába, a szabadság, a jogállamiság, a béke, az emberi jogok és a demokrácia Európájába”.

Ennek az emlékezetét szeretnénk ébren tartani, és közös európai értékeinket nemcsak továbbfejleszteni, hanem erősíteni is szeretnénk” – tette hozzá. Arra is emlékeztetett: Ausztria öt, Szlovákia tizenöt évvel később csatlakozott az Európai Unióhoz, és ezzel megszűnt Európa kettéosztottsága.

Alexander Van der Bellen Hainburgban emléktáblát leleplezett le, és a harminc évvel ezelőtti sorsfordító események résztvevőivel is találkozott. Azt megelőzően Alsó-Ausztria tartományi vezetőjével, Johanna Mikl-Leitnerrel közösen látogatott el Bergbe, az osztrák–szlovák határátkelőhöz. A program szerint a szlovák államfő, Zuzana Caputová is részt vett volna a megemlékezéseken, ő azonban betegség miatt nem tudott megjelenni.

Az események után egy héttel az akkori osztrák külügyminiszter, Alois Mock és csehszlovák kollegája, Jirí Dienstbier hivatalosan is átvágta a vasfüggönyt jelképező drótkerítést Kleinhaugsdorf-Hate határátkelőnél. Az Ausztria és Magyarország közötti, a keleti blokkot elzáró határkerítést néhány hónappal korábban, június 27-én vágta át hivatalosan Alois Mock osztrák és Horn Gyula magyar külügyminiszter.