Megfenyegették a jogtudóst, aki nem ért egyet a Trump elleni eljárással

 

Fenyegető üzeneteket kapott Jonathan Turley jogtudós, aki a képviselőház három bizottsága előtti minapi meghallgatáson kifejtette, hogy nem ért egyet a Donald Trump amerikai elnök elleni impeachment-eljárással – jelentette csütörtök este az amerikai Fox televízió és a The Hill című lap.

Jonathan Turley a képviselőház három bizottsága előtti meghallgatáson (Fotó: EPA/Erik S. Lesser)

A George Washington Egyetem professzora a washingtoni politikai élettel foglakozó The Hillben írt publicisztikájában arról számolt be, hogy még be sem fejezték a meghallgatást szerdán, amikor a lakására és a hivatalába fenyegető levelek és üzenetek özöne érkezett.

Azt követelték, hogy rúgjanak ki a George Washington Egyetemről” – írta a tudós, kijelentve, hogy az impeachment (alkotmányos felelősségre vonási eljárás) elleni állásfoglalása miatt fenyegetik.

Truley szerint a demokratáknak nincs elég bizonyítékuk Trump ellen

Turleyt három másik – a demokraták által kiválasztott – jogásszal együtt hívták be a törvényhozók, őt a republikánusok hívták meg. A professzor leszögezte ugyan, hogy nem Donald Trump híve, és a 2016-os választáson nem is szavazott rá, de nem ért egyet az ellene indítandó eljárással. Álláspontját azzal indokolta, hogy a demokratáknak nincs elég bizonyítékuk és tanúvallomásuk, amely alátámasztaná, hogy az elnök visszaélt a hatalmával és nyomást gyakorolt az ukrán államfőre.

Ellenzéke szerint Trump azt akarta elérni Volodimir Zelenszkijnél, hogy indítson vizsgálatot Joe Biden, a 2020-as választások egyik demokrata párti elnökjelölt-aspiránsa, volt alelnök és fia, Hunter Biden ellen ukrajnai üzleti ügyeik miatt.

A demokraták által behívott jogász Trump fiának nevével viccelődött

A meghallgatás egyik résztvevője, a demokraták által behívott Pamela Karlan, a Stanford Egyetem jogásza meghallgatásán elsütött egy szóviccet az elnök kiskorú fiára, Barron Trumpra utalva. Azt mondta: Az amerikai alkotmány értelmében itt nincsenek nemesi címek. Tehát bár az elnök nevezheti Barronnak a fiát, nem csinálhat belőle bárót.

Az elnök kampánycsapatának sajtófőnöke, Kayleigh McEnany és a first lady, Melania Trump reagált a történtekre. Az elnök felesége a Twitteren azt írta: Karlan szégyellheti magát (…) cinkosságáért, és azért, hogy ehhez egy gyermeket használt fel.

McEnany közleményt adott ki, amelyben úgy fogalmazott: csak az őrült liberálisok agyában vicces egy 13 éves gyermeket belekeverni az impeachment-eljárásba.

Sajtójelentések szerint Karlan aznap este bocsánatot kért a szavai miatt.

A címlapfotó illusztráció.