Kárpátaljai magyar vezetőkkel tárgyalt az ukrán oktatási miniszter

 

A kisebbségekre nézve hátrányos ukrán oktatási törvény alkalmazásáról tárgyalt a kárpátaljai magyar szervezetek vezetőivel Hanna Novoszad ukrán oktatási miniszter egynapos kárpátaljai munkalátogatása során pénteken Ungváron.

A megbeszélésen a tanügyi tárcavezető Orosz Ildikóval, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) elnökével, Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével és Zubánics Lászlóval, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnökével az ukrán oktatási törvénynek a kárpátaljai magyar nyelvű oktatást érintő kérdéseit tekintette át. A kárpátaljai magyar tárgyalóküldöttség tagja volt Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja is – adták hírül kárpátaljai hírportálok.

A tárgyalást követően Brenzovics László a sajtónak elmondta, nem közeledtek az álláspontok a kisebbségi jogokat sértő ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban. Az oktatási miniszter szerint ugyanis a nemzetiségi nyelvű oktatás felszámolására irányuló folyamat befejezett ténynek tekintendő, mert az oktatási törvény kisebbségekre nézve jogfosztó rendelkezésein nem kívánnak változtatni, arra hivatkozva, hogy az ukrán alkotmánybíróság nem találta alaptörvénybe ütközőnek a jogszabályt, és a minisztérium már 90 százalékban teljesítette a Velencei Bizottság vonatkozó ajánlásait – tette hozzá.

A kárpátaljai magyar szervezetek szerint azonban ez koránt sincs így, ezért kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy a kárpátaljai magyarság nem fogja feladni évszázados jogát az anyanyelvű oktatáshoz - húzta alá a KMKSZ elnöke, megjegyezve, hogy „volt értelme a megbeszélésnek”.

Nyilatkozatában Orosz Ildikó elmondta, a kárpátaljai magyar tannyelvű oktatás problémáit vázoló memorandumot adott át a tárcavezetőnek. „Az ukrán illetékesek részéről nincs meg a politikai akarat annak megértéséhez, hogy kisebbségi jogokat, a kárpátaljai magyarok esetében pedig az anyanyelvű oktatáshoz fűződő 150 éves jogot vettek el” – hangoztatta.

A KMPSZ elnöke kifejtette, mindazonáltal örül annak, hogy a miniszter megígérte, bizonyos részletkérdésekben kész megállapodni a kárpátaljai magyarok képviselőivel a jelenlegi, sok tekintetben felemás helyzet rendezése érdekében.

Egyben annak a reményének adott hangot, hogy a találkozót követően elindul egy konstruktív együttműködés, amelyben a minisztérium a kárpátaljai magyar szervezeteket - a jelenlegi lekezelő viszonyulás helyett - egyenlő partnereknek tekinti, és sikerül előrelépést elérni a magyar nyelvű oktatás megoldatlan kérdéseiben.

Zubánics László a médiának kifejtette, „továbbra is ragaszkodunk azokhoz a jogainkhoz, amelyek az anyanyelven folyó oktatást és nem az anyanyelv oktatását helyezik a középpontba az oktatási rendszer valamennyi szintjén.”

Hallottuk ugyan a minisztertől, hogy az oktatási törvény 2023-tól kezdődő alkalmazása után milyen lehetőségeket biztosítanak az ukrajnai nemzetiségek oktatásában, ám ezek teljesen bizonytalanok az egymásnak ellentmondó jogszabályi rendelkezések miatt – mutatott rá.