Johnson szerint Corbyn a külföldi EU-állampolgárokat használná a Brexit-döntés megváltoztatására

 

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök szerint Jeremy Corbyn, a Munkáspárt vezetője a Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok szavazataival próbálná visszafordítani a brit EU-tagság megszűnéséről (Brexit) hozott népszavazási döntést.

Johnson pénteken levelet írt Corbynnak, azzal vádolva a legnagyobb ellenzéki erő vezetőjét, hogy manipulálni próbálja a Munkáspárt által célként kitűzött újabb EU-referendum eredményét.

A kormányfő szerint ugyanis a Labour választási programjából az olvasható ki, hogy a párt a Nagy-Britanniában élő kétmillió felnőtt külföldi EU-állampolgárnak is szavazati jogot adna ezen a népszavazáson, márpedig ez alattomos kísérletet jelentene a Brexitről döntő 2016-os népszavazás eredményének megsemmisítésére, és így mélységesen antidemokratikus eljárás lenne.

Johnson a Konzervatív Párt által közzétett levélben felszólítja Corbynt, hogy ezt a célját a jövő csütörtöki parlamenti választásokig gondolja át.

A címlapfotó illusztráció.