Giorgia Meloni pártja erősíti az olasz jobboldalt

 

A jobboldali erők támogatásának növekedését, a baloldaliak további gyengülését mutatják Olaszországban a karácsony előtti utolsó közvélemény-kutatások, amelyek szerint a jobboldalt elsősorban a Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) népszerűségének növekedése erősíti.

A pénteken kiadott felmérés azt mutatja, hogy az Olasz Testvérek támogatottsága most először túllépte a 10 százalékot. A 2012-ben alapított és azóta Giorgia Meloni vezette jobboldali erő a 2018-as parlamenti választásokon nem érte el az öt százalékot, az idei európai parlamenti (EP-) választásokon 6,4 százalékot szerzett.

Az FdI az egyedüli olasz politikai formáció (a kétszázalékos parlamenti mikropárt Baloldal mellett), amely az utóbbi hetekben növelte erejét és ezzel együtt a jobbközép koalícióét is, amely jelenleg 50,5 százalékot mutat.

A szövetséghez tartozó, Matteo Salvini vezette Liga bizonyul továbbra is a legnagyobb pártnak: támogatottsága azonban nem növekedett, megállt 32,6 százalékon, és két héttel ezelőtthöz képest fél százalékot csökkent. Silvio Berlusconi pártja, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) 6,6 százalékon áll.

A jobbközép pártkoalíció ereje így majdnem a kétszerese a balközép szövetségnek, amely 27,2 százalékos támogatottsággal számolhat. Ezen belül a kormányzó, baloldali Demokrata Párt támogatottsága (PD) 19 százalékra csökkent.

A magát sem a baloldalhoz, sem a jobboldalhoz nem soroló másik kormánypárt, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) 16,1 százalékra süllyedt a felmérésekben. A volt PD-főtitkár, volt kormányfő Matteo Renzi ősszel alakult centrumpártja, az Élő Olaszország (IV) öt százalékon áll, és a héten alakult meg a szintén volt PD-politikus Carlo Calenda vezette Akciópárt, amely egy százalékon mozog.

Elemzők szerint az FdI az M5S-től vonzhat el választókat, de részben csökkentheti koalíciós partnere, a Liga erejét is. Miközben Matteo Salvini a jobbközép irányába igyekszik tolni a Ligát, mérsékeltebb politikai hangnemmel, ami elsősorban az FI választóinak szól, Giorgia Meloni egyre inkább a jobboldali szárnyat képviseli. A Liga és az FdI közös támogatottsága így túllépte a 40 százalékot.

A november közepén született Heringek mozgalom esetleges politikai ereje a felmérések szerint jelenleg több mint öt százalékot ér. A baloldali fiatalok villámakciójaként indult Heringek az olaszországi tereken tartanak demonstrációkat a Salvini vezette jobboldallal szemben. A jövő hét végén a legnagyobb római teret akarják megtölteni, ugyanazt, ahol Matteo Salvini október 19-én tartott tömegmegmozdulást.

A karácsonyi ünnepek után a pártok már a január 26-án Emilia Romagnában és Calabriában esedékes tartományi választások kampányának finisére kapcsolnak. Ezért a mostani adatok számítanak a tartományi választást megelőző utolsó előtti felmérésnek.