Tízezrek tiltakoztak Firenzében a jobboldal előretörése és Salvini ellen

 

Több tízezer, magát „heringnek” nevező tüntető vonult az utcára szombaton Firenzében, Olaszországban, hogy a jobboldal megerősödése és Matteo Salvini, a Liga elnökének politikája ellen tiltakozzanak.

A „heringek” mozgalmát négy fiatal civil indította útjára Bolognában november 14-én, amikor 15 ezren tiltakoztak.

A megmozdulás elején a tiltakozók elénekelték a baloldali mozgalmak körében elterjedt olasz partizánnótát, a Bella cia-ót, de a kommunista párt sarló-kalapácsos zászlaját kifütyülték. Az elmúlt napokban tartott tiltakozásokon igyekeztek mellőzni a politikai jelképeket, a közös motívum a hering volt, és az olyan transzparensek, hogy minden heringnek joga van az élethez.

A mozgalom azt követően született, hogy a Matteo Salvini vezette, jobboldali Liga fölényes győzelmet aratott Umbriában a tartományi választáson október végén, ahol több mint 50 éve a baloldal volt hatalmon.

A korábbi belügyminiszter Salvini a nyáron lépett ki a kormánykoalícióból, hogy a Liga, megnövekedett népszerűségét kihasználva, az ország legnagyobb politikai erejévé válhasson előrehozott választásokon.

De a nagyobbik kormánypárt, a népszerűségéből sokat vesztő 5 Csillag Mozgalom megállapodott a baloldali Demokrata Párttal, és így nem kellett választásokat tartani, hanem új kormány alakult. Erre válaszul Salvini azt tűzte ki célul, hogy tartományonként hódítja meg Olaszországot, és így kényszeríti ki előre hozott választások megtartását.

A címlapfotó illusztráció.