A tagállamok kormányai elfogadták az uniós biztosok módosított névsorát

 

Minden akadály elhárult az elől, hogy az Európai Parlament szerdán szavazzon az új testület végleges összetételéről. A tagállamok uniós nagykövetei pénteken egyhangúlag, a kiválásra készülő Egyesült Királyság tartózkodása mellett erősítették meg a listát, azonban ezt még miniszteri szinten is jóvá kellett hagyni. A névsor módosítása azért vált szükségessé, mert az EP illetékes szakbizottságai különböző okokból elutasították az első francia, magyar, illetve román jelöltet – közölte az M1 Híradója.

A külügyi tanács tagjai hétfői ülésükön jóváhagyták Brüsszelben az új Európai Bizottság összetételét, Várhelyi Olivér EU-biztosi kinevezését is. Az ülésen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviselte Magyarországot.

Várhelyi Olivér és Szijjártó Péter (Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás)

Szijjártó Péter az ülés után azt mondta, az uniós tagországok külügyminisztereiből álló tanácsnak ezzel a döntésével véglegessé vált azon nemzetközi bevándorláspárti erők törekvéseinek kudarca, amelyek folyamatosan próbálták megakadályozni, hogy a magyar kormány jelöltje tölthesse be a bővítési biztosi portfóliót.

November közepén volt az első meghallgatás

November közepén hallgatta meg először a külügyi bizottság a magyar biztosjelöltet Brüsszelben. A bizottság szocialista, liberális és zöldpárti képviselői akkor azt rótták fel, hogy Magyarország állandó uniós képviseletének vezetőjeként Várhelyi Olivérnek is szerepe volt a szerintük jogsértő magyar törvények megvédésében. Várhelyinek ezért múlt hétfőig írásban kellett válaszolnia a testület kérdéseire, amely végül a szükséges kétharmados többséggel elfogadta jelölését.

A magyar jelöltet pénteken meghallgatta az Országgyűlés európai ügyek bizottsága is. Várhelyi Olivér azt mondta, az lesz a feladata, hogy felgyorsítsa az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat Albániával és Észak-Macedóniával.

Magyarország az elmúlt tíz évben nem szerzett olyan erős befolyást

jelentő pozíciót bármely nemzetközi szervezetben, mint most az Európai Unióban – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban annak kapcsán, hogy Várhelyi Olivér lehet a következő öt évben a szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős biztos.

A miniszterelnök közölte, nem emlékszik arra, hogy Magyarország az elmúlt tíz évben olyan erős befolyást tudott volna szerezni az unióban, mint most a bővítési pozícióval. A feladatcsomag érinti a migrációt, a biztonságot és például az energia szempontjait is – mutatott rá –, hiszen a magyar biztos foglalkozik majd a Kaukázussal és Azerbajdzsánnal is.

Sokan akadályozták Várhelyi kinevezését

Szólt arról is, hogy a biztosi poszt elnyerése „sokunk sikere”, de nem minden magyaré, hiszen sokan akarták megakadályozni. Az ellenzék ennek érdekében egyesítette erejét Brüsszelben, és Soros György is személyesen próbálta megakadályozni Várhelyi Olivér kinevezését. 

Várhelyi Olivér nemcsak a bizottságban, de az egész európai uniós szervezetben az egyik legfelkészültebb szakember – közölte Szabó Dávid külpolitikai elemző az M1-en. Úgy fogalmazott, a magyar jelölt a nyugat-balkáni bővítéssel ambiciózus célokat tűzött ki maga elé. A külügyi tanács mostani jóváhagyása után az Európai Parlament

szerdán dönthet az Európai Bizottság megválasztásáról.

A szerdai esemény jelentős, az Európai Parlament eljárási szabályzata szerint a bizottság leendő elnöke bemutatja csapatát és a programját – tájékoztatott az M1 helyszíni tudósítója. A parlamenti vitát délben szavazás követi. A leadott szavazatok többségét kell megszereznie Ursula von der Leyen európai bizottsági elnöknek, és ha ez megvalósul, akkor december 1-jén hivatalosan is feláll az új Európai Bizottság, amelyet az unió történetében először nő vezet majd – mondta.

Zöld utat kaphat a bizottsági névsor a parlamentben

Szakértők szerint mindenki arra számít, hogy a jelenlegi bizottsági névsor zöld utat kap az Európai Parlamenttől is, ugyanakkor a szélsőbaloldali képviselők már jelezték, hogy ebben a formában elutasítják az új bizottság összetételét.