Görögország megerősíti határőrségét, hogy útját állja az illegális bevándorlóknak

 

Görögország megerősíti határőrségét, hogy útját állja a menedékjogra jogosulatlanoknak, akikből újabban egyre több érkezik” – jelentette be pénteken a görög miniszterelnök.

Kiriákosz Micotákisz a parlamentben közölte, hogy jóváhagyta további négyszáz határőr felvételét szárazföldi szolgálatra a török határ mentén, és azt is, hogy a szigetek határőrizetét nyolcszáz fővel egészítsék ki. Tudatta, hogy sűrítik a tengeri őrjáratokat is.

Csakis azokat üdvözöljük Görögországban, akiket kiválasztunk. A nem szívesen látottakat visszafordítjuk. Állandóan zárva lesz ajtónk a törvénytelenül, menekült státuszra jogosulatlanul pályázó bejutni akarók előtt” – mondta Micotákisz.

Négy éve a Nyugat-Európába tartó milliónyi migráns zömének Görögországon keresztül vezetett az útja. Az utóbbi időben ismét egyre többen érkeznek Törökországból. A görög szigeteken jelenleg 37 ezren zsúfolódnak menekülttáborokban, a kormány közülük húszezret még az idén át akar telepíteni az ország kontinentális területére.

Athén emellett fel akarja gyorsítani a menedékkérelmek elbírálását, amit emberi jogi csoportok elhibázott kapkodásnak minősítenek. Szerintük a gyorsítással csorbulhat az elbírálás tisztessége.

A címlapfotó illusztráció.