Tiltakoztak Bihács lakói, amiért nem zárták be a befogadóközpontjait

 

Tüntetésen tiltakoztak a bosznia-hercegovinai Bihács lakói, mert az ígéretekkel ellentétben mégsem zárták be a környék befogadóközpontjait. A demonstrálók azt mondják: csak azt akarják, hogy ne zaklassák őket és ne törjenek be a házaikba. Egyelőre nem tudni, hogy a hatóságok miért nem kezdték el a túlzsúfolt táborok bezárását, pedig a maguk által szabott határidő pénteken lejárt. Közben már nemcsak Bosznia-Hercegovinában érezhető az újabb migrációs hullám, a magyar határ közelében fekvő településeken is egyre több illegális bevándorló várakozik, Magyarkanizsán péntekre már válságstábot is összehívtak – hangzott el az M1 Híradójában.

A távozásukat követelő tüntetőket nézik migránsok Bihács közelében 2019. november 15-én (Fotó. MTI/AP/Darko Vojinovic)

Bihácsiak tüntettek a város közelében álló Bira befogadóközpont előtt. A hatóságokon azt kérték számon, miért nem tarják be ígéretüket és zárják be a tábort úgy, ahogy azt tervezték.

Csalódottak vagyunk, nem tartották be az ígéretüket, láthatják, a migránsok itt sétálnak. Mi csak azt szeretnénk, ha valaki ellenőrzés alatt tartaná a helyzetet, hogy ne zaklassanak bennünket és ne törjenek be házainkba” – mondta egy bihácsi férfi.

Várható volt, hogy el kell szállítani a bevándorlókat

A Bira és a Velika Kladusánál működő Miral tábor épülete magántulajdonban van, amit eddig a Nemzetközi Migrációs Szervezet bérelt. A szerződések lejártak és a hatóságok úgy döntöttek, nem engedélyezik ezek meghosszabbítását, így várható volt, hogy onnan el kell szállítani az illegális bevándorlókat. Hamar kiderült azonban, hogy

nincs hová vinni őket.

Átmeneti megoldásként kijárási tilalmat rendeltek volna el, de végül ebből sem lett semmi.

Bihács polgármestere volt az ellen, hogy bezárják a birai befogadóközpontot Bihácson, amíg nincs olyan hely máshol, ahova el tudnák szállítani az illegális bevándorlókat. Bihács polgármestere attól tartott, hogy a birai befogadóban tartózkodó mintegy 1800-2000 illegális bevándorló az egyszerűen ellepi Bihács utcáit, és még nehezebben lesz kezelhető a helyzet” – közölte az M1 helyszíni tudósítója.

(Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic)

A birai táborban is feszültté vált a hangulat

Eközben feszültté vált a hangulat a birai táborban is. A migránsok azt mondták, változtatniuk kell a tervezett útvonalukon, ha a Horvátország határához közeli befogadóközpontból el kell menniük.

Ha azt mondanák, hogy átvisznek bennünket Horvátországba, az jó lenne, de nem ez történik, úgyhogy nem tudjuk, mi lesz” – mondta egy pakisztáni migráns. Szerinte, ha bezárják a tábort, kénytelenek lesznek Szerbiába menni, és onnan megtalálni az utat Európa felé.

Több mint százezer illegális bevándorló van jelenleg a balkáni útvonalon, az újabb migrációs hullám pedig Magyarországot is elérte. Magyarkanizsán a magyar határ közelében fekvő vajdasági településen pénteken

válságstábot alakított a helyi vezetés,

mert az elmúlt hetekben egyre több migráns jelent meg a térségben.

Szíriai vagyok. Németországba kell eljutnom vagy Bécsbe” – mondta egy férfi, majd hozzátette: már egy hónapja folyamatosan próbál átjutni Magyarországra, de mindig elfogják és visszaküldik. Nem csak Magyarkanizsán, hanem Martonoson és Horgoson is nagyobb csoportokba verődve vonulnak az illegális bevándorlók.

Bízom benne, hogy nem fog megismétlődni a 2015-ös állapot. Pillanatnyilag 30-40 új migránsról beszélünk, ami igaz, hogy létszámilag kevés, azonban azért okoz ekkora fejtörést és hullámzást a községünk területén, mert az elmúlt két-három évben ez nem volt jellemző” – nyilatkozta Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere az M1-nek.

A helyiek félnek, ezért Magyarkanizsa vezetése nagyobb rendőri jelenlétet kér a térségbe.

Közös határvédelmi akciót tart a rendőrség és a polgárőrség

Több megyére kiterjedő, fokozott ellenőrzést kezdett a rendőrség és a polgárőrség a déli országrészben, a háromnapos akció célja az illegális bevándorlás visszaszorítása. Az elmúlt hetekben megint jelentősen emelkedett azoknak a migránsoknak a száma, akik megpróbáltak bejutni Magyarországra, Szerbia és Románia felől is.

Egyenruhások szállták meg a hét végén a magyar, horvát, szerb hármas határ környékét. Főleg azokat a helyeket figyelik, ahol korábban már találkoztak illegális határátlépőkkel. A rendőrök és a polgárőrök

közös járőrszolgálattal ellenőrzik a térségben a Duna vonalát,

az ország belseje felé vezető utakat, az erdőket és a tanyákat.

A három napig tartó akcióban 115 polgárőr vesz részt. A fokozott ellenőrzés Bács-Kiskun mellett Csongrád és Békés megye határ menti területeit is érinti. A közös rendőr-polgárőr szolgálattal meg tudják kettőzni a járőrök számát, így nagyobb területet tudnak ellenőrzés alatt tartani.

Migránsok eldobott holmijait találták meg egy Battonya melletti erdőben a közösen járőröző rendőrök és polgárőrök. Mivel úgy ítélik meg, hogy a határsértők még a közelben lehetnek, úgy döntenek, hogy átfésülik a területet.

Az M1 értesülései szerint az akciót azért mostanra időzítették, mert az elmúlt hetekben 550 illegális bevándorlónak sikerült bejutnia Romániába és nagy részük Magyarország felé vette az irányt.