A megszűnés felé sodródik a schengeni határvédelem

 

Kedd óta több ponton is ellenőrzi a határt Dánia. Megállítják az autókat és a kamionokat, többet átvizsgálnak, hogy elejét vegyék bűnözők bejutásának az országba. Az egyik ilyen ellenőrzőpont a svédországi Malmőt a dán fővárossal összekötő híd koppenhágai oldalán van. Dánia a két schengeni ország közöti ellenőrzés visszaállítását azzal indokolta, hogy az elmúlt időszakban számos erőszakos bűncselekményt követtek el olyan emberek, akik Svédországból léptek be Dánia területére – közölte az M1 Híradója.

 

Járműellenőrzás Dániában, a Krusaa nevű településnél (Fotó: MTI/EPA/Palle Peter Skov)

A hatóságok elismerték, hogy csak azokat ellenőrzik, akik Svédországból jönnek Dániába, a kilépőket nem. Arról viszont nem beszélnek, hogy a svéd oldalon kétnaponta vannak robbantások, és ezeket gyakran a bevándorlók követik el.

A belső határellenőrzés aláássa a schengeni megállapodást” – erről ír a Deutsche Welle. A portál idézi az Európai Bizottság összesítését, amiből kiderül, hogy a migrációs válság kezdete óta a skandináv országok, illetve Ausztria, Németország és Franciaország rendszeresen lezárja a belső határokat. Az összesítésben ugyanakkor látszik, hogy Magyarország – az elmúlt 11 évben – egyszer sem zárta le a schengeni belső határokat.

A keddi határellenőrzésért a koppenhágai rendőrség a felelős, akik szerint azért volt erre szükség, mert ezzel a migrációs bűncselekményeket akarták megakadályozni – tájékoztatott az M1 helyszíni tudósítója. Elmondta, egy intelligens rendszámellenőrző szoftver segítségével próbálják beazonosítani azokat, akik a szomszédos Malmőből érkeznek.

Az ellenőrzés feltehetően fél évig tart majd, és 35 millió dán koronába kerül a dán adófizetőknek. Nem számítanak gyors eredményre, de Dánia már annak is örülne, ha megtudná állítani azt a folyamatot, amely Malmőből indult el. Több dán állampolgár pedig arról beszélt, nem értik, hogy mi történik Svédországban, ahol rendszeresek a támadások, egyre több a migráns, akiket nem sikerül integrálni az országban – tette hozzá a tudósító.

A határellenőrzés nem új jelenség Dániában, a német–dán határon már bevezettek hasonló intézkedést – mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 esti műsorában. Hangsúlyozta, az ügy azért számít kritikus kérdésnek, mert a schengeni rendszer lényegét érinti, hiszen a belső szabad mozgás egyfajta korlátozása megy most végbe.

Szerinte azok, akik Dánia lépését most kritizálják, azt felejtik el, hogy a határellenőrzés bevezetésének közbiztonsági okai vannak. Arról is beszélt, hogy nem arról van szó, hogy minden egyes határt átlépni kívánó személyt vagy járművet ellenőriznek, hanem leginkább szúrópróbaszerű, technikai megfigyelések alapján döntenek a hatóságok.

Az Európai Unió egyik legfontosabb vívmánya, a schengeni határvédelem épp a megszűnés felé sodródik – erről pedig ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász beszélt az M1 esti műsorában. Abszurdnak nevezte az ügyet, hiszen arról van szó, hogy bizonyos személyek szabálytalan és illegális mozgása akadályozza meg az európai emberek szabad mozgását.

Szerinte a dánoknál a határvédelem bevezetése egy logikus és szükségszerű lépés volt a közbiztonság érdekében. Ezzel ellentétben, Németországban és Ausztriában, ahol szintén hasonló intézkedések lettek bevezetve, már arról van szó, hogy részlegesen, de kezd visszaállni a határellenőrzés a szúrópróbaszerű ellenőrzésekkel – tette hozzá.