Hétfőtől telepítheti haza az Iszlám Állam külföldi harcosait Törökország

 

Újabb ügyben fokozódik a feszültség Törökország és több nyugati tagállam között. A törökök ugyanis haza akarják küldeni Európába azokat az iszlám szélsőségeseket, akik korábban az Iszlám Állam vagy az Al-Kaida fegyveresei között harcoltak a Közel-Keleten és jelenleg töröl börtönökben raboskodnak. Több mint ezer veszélyes emberről van szó – hangzott el az M1 Híradójában.

Áprilisban közepén Pristinában, a reptéren rendőrök várták, hogy leszálljon az amerikai hadsereg Szíriából érkező repülőgépe. Száztíz koszovói állampolgárt szállítottak így haza, mindannyian az Iszlám Állam ellen harcoló erők fogságába estek. Közülük négyen a dzsihadista szervezet egykori fegyveresei voltak, őket azonnal őrizetbe vették.

A koszovói ügyészség most emelt vádat az egyik férfi ellen. Közleményük szerint ugyanis a férfi 2015-ben Észak-Macedóniában hamis útlevelet szerzett, majd azzal Görögországon és Törökországon keresztül Szíriába utazott, ahol csatlakozott az Iszlám Államhoz, és a terrorszervezet soraiban harcolt.

A hatóságok adatai szerint az országból mintegy háromszázan mentek el Irakba és Szíriába harcolni. Sokan meghaltak, vagy már korábban visszatértek, a rendőrség jelenleg harminc koszovói dzsihadistáról tud a közel-keleti országban.

Nem állunk meg, amíg vissza nem hozzuk minden állampolgárunkat. Mindenki, aki bűnt követett el, vagy terrorszervezet tagja volt, bíróság elé fog állni” – mondta korábban a igazságügyminiszter, aki hozzátette, ők 15 év börtönre számíthatnak.

Hasonló a helyzet Bosznia-Hercegovinában is. Az országból legalább háromszáz radikális utazott el Szíriába. Az egyik ilyen szélsőséges Ibro Cufurovic. A velika kladusai fiatalembert – akinek korábban apja nyilatkozott az M1-nek – néhány hónapja szállították haza. Jelenleg börtönben van, a bíróság előtt azonban tagadja tetteit, azt állítja Szíriában egy piacon sérült meg.

Az Iszlám Állam terroristáit az elmúlt hónapokban sorra vitték haza a Balkánra, ahol súlyos büntetésekre számíthatnak. Számos nyugat-európai ország azonban másként oldja meg a kérdést. Azzal rázzák le magukról a problémát, hogy megfosztják a dzsihadistákat állampolgárságuktól, és megtagadják visszafogadásukat. Így tett például Hollandia és Nagy-Britannia is.

Ezek az országok a veszélyt mégsem tudják távol tartani, hiszen közben minden ellenőrzés nélkül migránsok tízezrei jutnak be a kontinens belsejébe – erről beszélt Horváth József biztonságpolitikai szakértő az M1-en.

Hozzátette, az illegális bevándorlók között pedig sokkal veszélyesebb emberek is észrevétlenül bejuthatnak Európába. Kiemelte, „nem tudjuk, hogy köztük hány olyan harcos van, aki még vadabb dolgokat követett el, vagy akár az Iszlám Állam felső vezetésébe tartozott”.

Közben Törökország bejelentette, hétfőtől elkezdi hazatelepíteni a dzsihadistákat. Még azokat is, akiket országa nem akar visszafogadni. Törökországban egyébként a terrorszervezet mintegy ezerkétszáz külföldi szélsőségesét tartják fogva. Egyelőre nem tudni, hogy hazaküldésüket hogyan valósítják meg.

A címlapfotó illusztráció.