Első nap több mint hetvenhétezer szavazatot adtak le a román állampolgárok

 

Több mint hetvenhétezer szavazatot adtak le a román választópolgárok a voksolás első napján a külföldi szavazókörökben, ahol már pénteken délben megkezdődött az elnökválasztás első fordulója – közölte szombaton a bukaresti külügyminisztérium.

A romániai elnökválasztáson a voksolásra jogosult csaknem 19 millió nagykorú román állampolgár eldönti, ki legyen az ország elnöke a következő öt évben. Amennyiben a 14 államfőjelölt egyike sem szerzi meg a névjegyzékben szereplő választók több mint felének támogatását, akkor november 24-én második fordulót rendeznek a két legtöbb szavazatot szerző jelölt részvételével.

A mintegy négymilliósra tehető román diaszpóra voksolását megkönnyítő, idén nyáron elfogadott törvény értelmében a külföldön tartózkodó román állampolgárok nemcsak a belföldi voksolásra kijelölt – november 10-i – vasárnapi napon, hanem az azt megelőző pénteken is szombaton is leadhatják voksukat.

A külföldi szavazókörök – amelyeknek a számát most szinte megduplázták – helyi idő szerint pénteken 12 órától, szombaton és vasárnap pedig reggel 7-től 21 óráig tartanak nyitva, így az időeltolódások miatt csaknem négy napon keresztül folyamatosan zajlik a román elnökválasztás első fordulója.

A leadott voksok száma délig meghaladta a százezret

A külföldi szavazókörökben leadott voksok száma bukaresti idő szerint szombaton délig meghaladta a százezret. A májusi európai parlamenti választásokon – amikor csak vasárnap lehetett 7 és 21 óra között voksolni, és nem került mindenki sorra – 385 ezer szavazatot adtak le külföldön.

A külföldi szavazatok összegyűjtését azzal is könnyíteni próbálták a román törvényhozók, hogy az elnökválasztásra is kiterjesztették a levélvoksolás lehetőségét, de viszonylag kevesen, mintegy 41 ezren jelezték, hogy élni akarnak ezzel a lehetőséggel, és közülük is csak 25 ezren küldték vissza a csütörtöki határidőig szavazataikat. A többieket a választási hatóság e-mailben értesítette, hogy szavazatuk nem érkezett meg időben postai úton, így választójogukat már csak személyesen gyakorolhatják valamely hazai vagy külföldi szavazókörben.

Kétezer külföldi választó már a második fordulóra kiküldött szavazólapokat is visszaküldte

Az amúgy sem túl sikeres levélszavazás során leadott voksok egy részét ráadásul a most már ellenzékbe lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) meg is akarja óvni, mivel kétezer külföldi választó már a második fordulóra kiküldött szavazólapokat is visszaküldte, pedig még azt sem tudni, ki jut be a második fordulóba.

Az állandó választási hatóság rámutatott, hogy a parlament (és a PSD) által is megszavazott törvény alapján járt el, amely szerint egyetlen küldeményben kellett eljuttatni az igénylőknek a szavazólapokat az elnökválasztás mindkét fordulójára, hiszen arra nem lett volna idő, hogy olyan szavazólapokat nyomtassanak és juttassanak el időben számukra, amelyeken már csak a második fordulóba jutott két jelölt neve szerepel.

A hatóság leszögezte, az idő előtt visszaküldött szavazatok is érvényesek, ha olyan jelöltre adták őket, aki valóban részt vesz az elnökválasztás második fordulójában.

Romániában vasárnap nyitnak a szavazóhelyiségek, és reggel 7-től 21 óráig lehet voksolni az elnökválasztás első fordulójában.