Soros György nyíltan beavatkozott az olasz belpolitikába

 

Kiderült, hogy az amerikai milliárdos 2017-ben csaknem háromszázezer dollárral támogatta az Olasz Radikálisok törpepártot, hogy előmozdítsa a bevándorlást. Olaszország ebből a szempontból ugyanis kulcsszereplő, hiszen a tengeren keresztül az olasz partokra érkezik a legtöbb migráns.

Már attól sem riadnak vissza a Földközi-tengeren ténykedő NGO-hajók, hogy embercsempészeket szállítsanak Olaszországba. Nemrég vett őrizetbe az olasz rendőrség két feltételezett bűnözőt, akik pénzért szállították illegálisan a bevándorlókat Európába.

Az egyiptomi származású embercsempészek az Ocean Vikinggel érkeztek meg Szicíliába. A szintén a hajóval érkező 180 ember közül többen is terhelő vallomást tettek rájuk. Közölték, hogy még Líbiában pénzt kellett nekik adni, hogy eljuthassanak Olaszországba. Az Ocean Vikinget az Orvosok Határok Nélkül és az SOS Mediterranée

Soros Györgyhöz köthető NGO-szervezetek üzemeltetik.

Soros nemcsak ilyen módon támogatja a migrációt Olaszországban. Most derült ki, hogy 2017-ben csaknem háromszázezer dollárral támogatta az Olasz Radikálisok törpepártot, hogy előmozdítsa a bevándorlást. Az olasz sajtó szerint a támogatás lényegében 90 ezer aláírás megszerzésére irányult, ami az Idegen voltam című bevándorlási törvényjavaslat előrehaladását biztosította.

Soros György (Fotó: MTI/Kovács Attila)

Az ügyre annak a pártnak a volt titkára derített fényt, amelyet Soros György támogatott – mondta Párkányi Eszter, az Alapjogokért Központ elemzője az M1 Unió 28 című műsorában. Kiderült, hogy a párt nagyjából 300 ezer dollárnak megfelelő összeget kapott Sorostól, hogy támogassa a bevándorlást.

Olaszország kulcsszereplő a migrációt tekintve

Olaszország a bevándorlás szempontjából kulcsszereplő, hiszen a tengeren keresztül az olasz partokra érkezik a legtöbb migráns. Párkány Eszter szerint Soros attól tart, Matteo Salvini volt belügyminiszter ismét visszatér és átveszi a kormányzást, ezért gyakorlatilag megpróbálják életben tartani a jelenlegi torz baloldali kormánykoalíciót.

Miután fény derült a támogatásra, az Olasz Radikálisok elnöke annyit közölt, „sokkal jobb támogatást kapni Sorostól, mint barátságban lenni Orbánnal. Elismerem, hogy finanszírozást kaptunk, ami büszkeséggel tölt el” – fogalmazott Emma Bonino.

A pénzbeli párttámogatással Soros György nyíltan beavatkozott az olasz belpolitikába – jelentette ki Palóc André, a Századvég elemzője. Úgy véli, Soros egyértelmű célja, hogy

destabilizálja az olasz belpolitikát,

hogy könnyebbé váljon a tenger felőli migráció. És el akarja érni, hogy elcsendesedjenek azok a hangok, amelyek Salvini vezetésével amellett érveltek korábban, hogy az olaszoknak határozottan kell kiállniuk a bevándorlók megállítása mellett – tette hozzá.

Salvini megakadályozta az NGO-hajók kikötését

Matteo Salvini belügyminiszterként meggátolta, hogy Soros György NGO-hajói kikössenek Olaszország partjainál. Leváltását követően az új olasz kormány ezt a döntést felülírta, azóta ismét érkeznek bevándorlók Olaszországba tengeri úton. Matteo Salvini belügyminiszteri munkáját a migrációval szemben kemény fellépés jellemezte.

Ezzel szemben utódja, Luciana Lamorgese a hivatalában fogadta a bevándorláspárti Soros-szervezeteket. Az Olaszországban bejegyzett Mediterranea nem kormányzati egyesületet, valamint az Orvosok Határok Nélkül, az Open Arms, a Pilotes Volontaires, a Sea Eyes, a Sea Watch és az SOS Méditerranée szervezetek küldöttségeit. A civil szervezetek sajtónyilatkozatban

méltatták a római kormány nyitottságát a migráció témakörében,

illetve szorgalmazták a legközelebbi biztonságos kikötő minél előbbi megnyitását a hajóik számára. Ezzel jóformán szabad utat engednének a bevándorlóknak Olaszország irányába.

Soros György nemcsak az Olasz Radikálisok pártnak adott pénzügyi támogatást. Egy olasz oknyomozó portál kiderítette, hogy az amerikai milliárdos összesen 8,5 millió dollár támogatást osztott szét az elmúlt két évben az olasz NGO-knak, illetve politikusoknak. Az oknyomozó cikket Twitter-oldalán megosztotta Matteo Salvini is, aki annyi kommentárt fűzött hozzá, hogy „több mint szolidaritás”.