A török elnök szerint a kurdok nem vonultak ki a szír határzónából

 

Az ankarai parlamentben értékelte a török elnök, hol tart a biztonsági zóna kialakítása Észak-Szíriában. Recep Tayip Erdogan azt mondta, még mindig vannak terroristák a területen, de halad a művelet. Magyar szempontból főként azért fontos, mire jutnak a törökök, mert ebbe a biztonsági zónába akar visszaköltöztetni 2 millió szíriai menedékkérőt az elnök. Ellenkező esetben azzal fenyegetőzik, hogy kinyitja a kapukat, és elenged mindenkit Európa felé – közölte az M1 Híradója.

A török határ mentén fekvő területek közös ellenőrzéséről októberben egyezett meg Recep Tayyip Erdogan török és Vlagyimir Putyin orosz elnök. Az együttműködés addig tart, amíg a térségből teljesen ki nem vonulnak a kurd milíciák. A fegyvereseket Ankara azzal vádolja, hogy támogatják a Törökországban működő Kurd Munkáspártot, amelyet az Európai Unió is terrorszervezetként tart nyilván.

Ankara a határ mentén kialakítandó 30 kilométeres sávot egyúttal arra szeretné felhasználni, hogy

biztonságban hazatelepíthesse a szíriai menekültek egy részét.

A terveket azonban hátráltatja, hogy a megállapodás ellenére a kurd harcosok még nem hagyták el a határmenti városokat.

A biztonsági zónákat nem sikerült megtisztítani a terroristáktól. Tal Rafat és Manbij települést sem adták fel” –mondta a török elnök az ankarai parlamentben, majd felszólította Moszkvát és Washingtont, hogy a korábbi fegyvernyugvási egyezség értelmében biztosítsák a kurd milícia visszavonulását.

Törökország a biztonsági zónába 2 millió szír menekültet telepítene haza az országban tartózkodó 3 és fél millió menedékkérő közül. Az országra hatalmas nyomás nehezedik a szíriai polgárháború kezdete óta.

Ráadásul a migrációs válság csúcspontján, 2016-ban az Európai Unióval megkötött paktum értelmében Ankara vállalta, hogy megfékezi az illegális bevándorlók Nyugat felé tartó áradatát, és visszafogadja az uniós területre átjutó migránsokat. Ennek fejében Brüsszel

hatmilliárd eurós segélyt ígért a török kormányzatnak.

A kurd fegyveresek elleni török műveleteket elítélte az Európai Unió, és gazdasági szankciókat is kilátásba helyezett. Erdogan elnök azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy Törökországban lassan kezelhetetlenné válik a menekülthelyzet, miközben szerinte az EU mindössze 2 és fél milliárd eurót, azaz a megállapodásban rögzített összeg kevesebb, mint felét utalta át Ankarának.

Az elnök kilátásba helyezte, hogy a támogatás hiányában nem lesz más választása, mint továbbengedni a migránsokat.

Októberben Brüsszel végül újabb mintegy 663 millió euróval, azaz nagyjából 218 milliárd forinttal járult hozzá a Törökország területén lévő menekültek ellátásához.

Az Égei-tengeren és a balkáni útvonalon egész évben egyre erősödött az illegális bevándorlók mozgása. Szakértők szerint a török szerepvállalás nélkül naponta ezrek érkezhetnének az Európai Unió határaira.

Az M1 tudósítója arról számolt be, hogy a török Adana városában, amely közel van a szír határhoz, legalább 300 ezer bevándorló van önkormányzatonként, de a legtöbb migráns a befogadó táborban van, ahol jelenleg 27 ezren vannak. Azt is elmondta, hivatalos jelentések szerint Törökországban jelenleg

négymillió bevándorló tartózkodik,

de egyes hírek ez a szám elérheti az 5–6 milliót is. Hozzátette, továbbra is tízezrek akarnak Görögországba jutni, és folyamatosan érkezik az utánpótlás, és a szárazföldi útvonalakat is figyelni kell, Bulgárián keresztül is sokan érkeznek.

A címlapfotó illusztráció.