Alaposan átrendeződtek az erőviszonyok a német pártoknál

 

Németországban a kereszténydemokraták és a szociáldemokraták veszítettek népszerűségükből, amit a 2019-es választási eredmények is bizonyítanának. Az Alternatíva Németországért (AfD) és a Zöldek támogatásága nőtt, az AfD a tartományi választásokon rendre második helyen zárt.

A német parlamenti alsóház (Fotó: MTI/EPA/Felipe Trueba)

Németországban idén négy jelentősebb választás is volt, három tartományi és az európai parlamenti. A kereszténydemokraták és a szociáldemokraták számára mind a négy szavazás visszaesést hozott, míg az Alternatíva Németországért mind a négy alkalommal erősödött – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Új erőviszonyok Németországban

A Zöldek számára egy tartomány kivételével  előretörést hozott 2019. A Kereszténydemokrata Unió (CDU) az európai parlamenti választáson 22 százalékot ért el, ami mintegy 7 százalékos csökkenés az öt évvel korábbi eredményéhez képest. Brandenburgban 15 százalékot értek el. Szászországban ugyan nyertek, de a 32 százalékos eredmény több mint 7 százalékos gyengülést jelent. Múlt vasárnap Türingiában elért kevesebb mint 22 százalék majd 12 százalékos csökkenés az öt évvel ezelőtti eredményekhez képest.

A berlini kormánykoalíció másik pártja, a szociáldemokrata párt az európai parlamenti választásokon 16 százalékot szerzett a korábbi 27 százalékkal szemben. A nyár végén Brandenburgban 26 százalékot ért el, amivel

ugyan győzött, ám a támogatottsága 5 százalékot esett.

Szászországban és Türingiában 10 százalék alá zuhant a szociáldemokraták támogatottsága. Mindkét tartományban 4-5 százalékos volt a visszaesés.

Az Alternatíva Németországért párt az idei év győztese,

úgyis, hogy egyetlen választáson sem tudott győzni. Májusban az európai parlamenti voksoláson 10 százalékot ért el az öt évvel ezelőtti 7 százalékkal szemben. A tartományi választásokon rendre második helyen zárt a párt. Brandenburgban elért 23 százalékos eredménye majdnem duplája a korábbinak. A szászországi 27 százalék csaknem 18 százalékos, míg a türingiai 23 százalék mintegy 13 százalékos erősödést jelentett.

Legjobb eredményét érte el a Die Linke

A múlt héten lezajlott türingiai tartományi választás győztes pártja a Baloldali Párt (Die Linke), a párt korábban a Német Szociáldemokrata Pártjával (SPD) és a Zöldekkel kormányozta Türingiát. A párt legjobb eredményét érte el vasárnap,

első alkalommal végzett az első helyen a tartományi választáson.

A koalíciós társak gyenge szereplése miatt az SPD-vel és a Zöldekkel a koalíció nem folytatható tovább. Szakértők szerint az új kormány megalakítása várhatóan hosszú és nehéz folyamat lesz, mert a CDU nem akar összeállni a baloldallal, az AfD-vel pedig egyik párt sem akar együttműködni.

Berzi Gergely külpolitikai elemző szerint Türingia rendkívüli baloldali térség. Hozzátette

Kelet- és Nyugat- Németország politikai preferenciái nagyon eltérőek,

bár a német újraegyesítés megtörtént, de az ország nemcsak politikai, hanem gazdasági téren is kettéosztott maradt. Türingia igazi baloldali fellegvárnak tekinthető, ahol a Die Linke már a legnagyobb kormányzópártként szerepelt az elmúlt ciklusban is.

A külpolitikai elemző szerint nem meglepő az eredmény, hiszen nagy változásokat nem hozott az öt évvel ezelőtti helyzethez képest, ami azt bizonyítja, hogy a tartomány lakói elégedettek a Die Linke tevékenységével. Hozzátette, érdekes fejlemény az, hogy a koalíciós partnerek nagyon meggyengültek, olyannyira, hogy együtt sem szerezték meg a szavazatok többségét.

Drámai átalakulások a politikai életben

Berzi Gergely hangsúlyozta, Türingia jó példa arra, hogy a centrum mennyire meggyengült Németországban, hiszen országosan is elvesztette a többséget a balközép és a jobbközép.

Kiss J. László egyetemi tanár szerint jelenleg drámai átalakulások zajlanak a német politikai életben. Hozzátette, véleménye szerint a szociáldemokrata és a kereszténydemokrata párt ilyen szintű népszerűségvesztését az okozta, hogy

párton belül komoly vezetési problémák vannak.

Ronald Koch CDU-s politikus szerint a párt politikája kétségbeejtő, mivel erőteljes konfliktuskerülés jellemző a működésére, aminek következtében a párt jelentőségét vesztette.

A türingiai helyzet abszurditását az is mutatja, hogy a Die Linke megnyerte a választásokat, de nem győzött, mert baloldali többséget nem sikerült szereznie. Kiss J. László szerint a kialakult helyzetben az a legvalószínűbb, hogy egy kisebbségi kormányzás fog megvalósulni a tartományban.


A teljes beszélgetés itt hallgatható meg.

A címlapfotó illusztráció.