Taktikai szavazással többségbe kerülhetnek a Brexitet ellenző erők

 

A brit EU-tagság megszűnését ellenző választók nem egészen egyharmadának átgondolt taktikai szavazásával elérhető, hogy a decemberi előre hozott nagy-britanniai parlamenti választásokon többséget szerezzenek a londoni alsóházban a Brexit-folyamat leállítását, illetve az újabb referendum kiírását pártoló politikai erők – áll a legnagyobb népszavazáspárti brit kampánycsoport szerdán ismertetett tanulmányában.

Boris Johnson konzervatív párti brit miniszterelnök kezdeményezésére az alsóház kedd este megszavazta az előre hozott választások kiírását december 12-re.

Johnson meghirdetett célja a választással a jelenlegi parlamenti patthelyzet feloldása, annak érdekében, hogy a Konzervatív Párt – amelynek nincs többsége az alsóházban – ratifikálni tudja a Brexit feltételrendszerét rögzítő megállapodást.

A Best for Britain nevű szervezet azonban – amely azért kampányol, hogy újabb népszavazás révén nyitva maradjon az Egyesült Királyság előtt a további EU-tagság lehetősége – szerdán közölte, modellszámításai szerint ha a bennmaradást pártoló szavazók 30 százaléka hajlandó a választókerületére jellemző erőviszonyoknak megfelelő taktikai szavazásra,akkor a Munkáspárt, a Liberális Demokraták, a Skót Nemzeti Párt (SNP), a Zöldek és a szintén Brexit-ellenes walesi nemzeti párt, a Plaid Cymru együtt négyfős alsóházi többséget érhet el a decemberi választáson.

Számszerűen ez azt jelentené, hogy a Konzervatív Párt háromszázkilenc, a Munkáspárt – a legnagyobb ellenzéki erő – kétszázharminchárom, az SNP ötvenkettő, a Liberális Demokraták harmincnégy, a Plaid Cymru négy, a Zöldek egy mandátumot szereznének, vagyis a Brexit-ellenes pártok frakcióinak összlétszáma elérné a háromszázhuszonnégyet.

A Best for Britain számításai szerint, ha a választók 40 százaléka él a taktikai szavazás módszerével, a Brexit-ellenes pártok együttes frakciólétszáma 356 fő, a Konzervatív Párté 277 fő lenne.

Ez azt jelentené, hogy a további brit EU-tagságot, vagy legalábbis az újabb népszavazást szorgalmazó pártok frakcióinak összlétszáma harminchattal haladná meg az abszolút többséghez szükséges minimumot.

A Best for Britain külön online felületet is létrehozott, amelyen a választók postai irányítószámuk beírásával tanácsot kapnak arra, hogy az adott körzetben melyik párt jelöltjére érdemes szavazniuk, ha Brexit-ellenes képviselőt akarnak az alsóházba juttatni.

A szervezet közölte, számításai szerint, ha a választók nem alkalmazzák a taktikai szavazás módszerét, a Konzervatív Párt 364 fős frakciót alakíthat a választások után, vagyis kényelmes, negyvennégy fős abszolút többségben kormányozhat.

A címlapfotó illusztráció.