Nadia Murad: Al-Bagdadi halála önmagában nem elég

 

Nem elegendő az, hogy megölték Abu Bakr al-Bagdadit, az Iszlám Állam vezetőjét – jelentette ki szerdán Nadia Murad Nobel-békedíjas iraki jazidi emberi jogi aktivista, aki szerint bíróság elé kell állítani a terrorszervezet továbbra is szabadlábon lévő több ezer harcosát.

Nadia Murad Nobel-békedíjas iraki jazidi emberi jogi aktivista (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

„Nem csak azt akarjuk, hogy Bagdadit megöljék. Azt akarjuk, hogy igazságot szolgáltassanak” – jelentette ki Murad az ENSZ New York-i székhelyén tartott sajtóértekezleten.

Bagdadit az amerikai különleges erők likvidálták vasárnapra virradóra Szíria északnyugati részén Donald Trump amerikai elnök bejelentése szerint.

Az iraki jazidi vallási kisebbséghez tartozó huszonhat éves Murad, aki egyike volt annak a több ezer jazidi asszonynak és lánynak, akiket 2014-ben elraboltak, megerőszakoltak és rabszolgasorba kényszerítettek a dzsihadisták Moszulban. Elmondta, az Iszlám Államnak több ezer olyan harcosa van még, aki csatlakozott al-Bagdadihoz, és továbbra is azt csinálják, amit ő tett.

„Mi van azokkal, akik megerőszakoltak, akik eladtak minket, akik elhurcolták lányainkat, elrabolták gyerekeinket?” – tette fel a kérdést Murad, hozzátéve, hogy mintegy 300 ezer jazidi holléte továbbra sem ismeretes.

Murad és Denis Mukwege kongói sebész–nőgyógyász – akivel közösen kapta a 2018-as Nobel-békedíjat – szerdán globális alapot hozott létre a háborúkban elkövetett szexuális erőszak túlélőinek.

A Nobel-békedíjasok a konfliktusok során elkövetett szexuális erőszak megelőzésére adott ENSZ–mandátum 10. évfordulója alkalmából tartott rendezvényen indították el a programot.

A francia ENSZ–misszió Twitter-bejegyzése szerint 2019-ben 35 millió asszony és lány vált szexuális erőszak áldozatává.