Bulgária megtagadta a vízumot a kijelölt orosz katonai attasétól

 

A bolgár kormány megtagadta a vízumot a leendő orosz katonai attasétól szerdán, egy nappal azután, hogy kiutasított egy kémkedéssel gyanúsított orosz diplomatát.

A tárca – szerdai közlése szerint – azután jutott erre a döntésre, hogy a diplomaták vízumának engedélyezésében érintett egyik testület negatív véleményre jutott a még Oroszországban tartózkodó attaséval kapcsolatban. A bolgár külügyminisztérium nem közölt további részleteket, de leszögezte, ez nem jelenti azt, hogy az orosz tisztségviselőt nemkívánatos személlyé nyilvánították. A döntésről tájékoztatták Moszkvát.

A TASZSZ orosz hírügynökség jelentése szerint az orosz fél megkapta az erre vonatkozó hivatalos értesítést.

A bolgár külügyi tárca beszámolt arról is, hogy szerdán elhagyta Bulgáriát családjával az az orosz diplomata, akinek a helyi hatóságok kedden 24 órát adtak arra, hogy elhagyja az országot. A bolgár vezetés nemkívánatos személynek nyilvánította az illetőt, akivel szemben a szófiai ügyészség vizsgálatot indított kémkedés gyanújával. A bolgár vezetés az után szánta rá magát a kiutasításra, hogy Moszkva a bolgár kormány kérése ellenére nem hívta vissza a diplomatát.

Bolgár ügyészek szerint a kiutasított diplomata tavaly szeptember óta találkozókat tartott többek között egy olyan magas rangú tisztségviselővel, akinek hozzáférése volt az EU-tól és a NATO-tól származó titkosított információkhoz.

A NATO- és EU-tag Bulgária továbbra is szoros kulturális és történelmi kapcsolatokat ápol Oroszországgal, amely továbbra is a balkáni ország legnagyobb energiaszolgáltatója.