Donald Trump szerint az ellene folyó vizsgálat valójában lincselés

 

Lincseléshez hasonlította az ellene folyó vizsgálatot egyik kedd reggeli Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök.

Az elnök szerint a republikánusoknak emlékezniük kell rá, hogy ha egy napon demokrata párti elnök kerül a Fehér Házba és a republikánusok lesznek akár kicsiny többségben is a képviselőházban, akkor megfelelő eljárás, korrektség vagy bármiféle jogi alap nélkül felmenthetik az elnököt. „Minden republikánusnak emlékeznie kell rá, hogy aminek most tanúi vagyunk, az lincselés. De győzni fogunk” – írta a mikroblogban Donald Trump.

A képviselőház hetekkel ezelőtt kezdte meg az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz szükséges előzetes vizsgálatokat Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetése miatt.

Az elnök mostani bejegyzése nagy figyelmet keltett az amerikai sajtóban és a politikusok körében egyaránt, elsősorban azért, mert a lincselés kifejezést használta. A kifejezést ugyanis az amerikai történelemben többnyire akkor használták, amikor fehér bőrű csőcselék fekete amerikaiakat gyilkolt meg. A 19. és a 20. században az amerikai Délen több ezernyi afroamerikait lincseltek meg veréssel vagy akasztással.

Trump korábban rendszerint a boszorkányüldözés kifejezéssel élt. Mostani bejegyzése elsősorban az afroamerikai törvényhozók körében keltett megütközést. A 79 éves Jim Clyburn, dél-karolinai demokrata párti képviselő kedden a CNN hírtelevíziónak úgy fogalmazott: „Én déli vagyok, és ismerem e szó történetét, ezért azt is tudom, hogy nagyon óvatosan kell bánni a használatával”.

Bobby Rush, Illinois demokrata párti képviselője – szintén afroamerikai politikus – a Twitteren fejezte ki megdöbbenését. „Mi az ördög van magával? Tudja, hogy hány, hozzám hasonló embert lincseltek meg a magához hasonló emberek?” – fogalmazott Trumphoz intézett üzenetében a politikus. Egyúttal Twitter-bejegyzése törlésére szólította fel az elnököt.

Több demokrata párti elnökjelölt-aspiráns – köztük Joe Biden, Elizabeth Warren, Pete Buttigieg, Kamala Harris – szintén közleményben ítélte el Trump Twitter-bejegyzését.

A republikánus politikusok közül csak Adam Kinzinger Illinois-i képviselő emelte fel szavát, míg Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor kifejezetten megvédte Trumpot. Újságíróknak nyilatkozva Graham „nagyon is pontosnak” nevezte az elnök megfogalmazását.

„Lincselésről van szó, minden értelemben, és ez nagyon nem amerikai dolog” – mondta. Hozzátette, hogy a “lincselés” kifejezésnek nincs rasszista tartalma, már csak azért sem, mert nem csupán afroamerikaiak váltak lincselés áldozataivá.

Az Egyesült Államok törvényhozása egyébként csak egy éve, tavaly decemberben fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében a lincselés szövetségi bűncselekmény. 1918 óta több mint 200 lincselés elleni törvényjavaslatot terjesztettek a szövetségi kongresszus elé, de mindegyiket leszavazták.

Az Egyesült Államok törvényhozása egyébként csak egy évvel ezelőtt, 2018 decemberében fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében a lincselés szövetségi bűncselekmény. 1918 óta több mint 200 lincselés elleni törvényjavaslatot terjesztettek a szövetségi kongresszus elé, de mindegyiket leszavazták.

A címlapfotó illusztráció.