RMDSZ: Ne avatkozzon be a kormány a választójogba és igazságügyi törvényekbe

 

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) sürgős gazdasági intézkedéseket vár Románia következő kormányától, és elvárja, hogy az új kabinet ne módosítsa a választójogot és az igazságügyi törvényeket - mutatott rá Kelemen Hunor csütörtökön, miután Ludovic Orban miniszterelnök-jelölttel egyeztetett.

A jobboldali Nemzeti Liberális Párt (PNL) kormányalakítással megbízott elnöke azokkal a parlamenti erőkkel konzultál, amelyekkel összefogva előző héten megbuktatták Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök kormányát. Ludovic Orbánnak mind a hat ellenzéki frakció támogatására szüksége van az új kormány beiktatásához.

Kelemen Hunor beszámolt arról, megbeszélésükön a kormányfőjelölt terveiről tájékozódott és arról beszéltek, mi a dolga a következő kabinetnek rövid – legfeljebb egyéves – mandátuma alatt. Az RMDSZ elnöke szerint a kormánynak a jövő évi állami költségvetés előkészítése a legsürgősebb feladata, amelyben szerinte a beruházásoknak és oktatásnak több forrást kell juttatni.

Kelemen Hunor rámutatott, a kormánynak sem sürgősségi rendelettel, sem úgynevezett kormányzati felelősségvállalással nem szabad beleavatkoznia a választójogba a jövő nyári önkormányzati választások előtt. Az RMDSZ elnöke arra utalt, hogy a román ellenzéki pártok többsége vissza akar térni a kétfordulós polgármester választáshoz, az RMDSZ azonban ezt ellenzi, mert érzékeny veszteséget jelentene a magyar érdekképviselet számára, ha egy második fordulóban a román pártok ismét összefoghatnának az első fordulóban élen végző magyar polgármesterjelöltekkel szemben.

Az RMDSZ elvárásai közé tartozik, hogy a kormány ne nyúljon hozzá a kisebbségi jogokhoz, viszont tartsa be a törvényt és a Románia által ratifikált nemzetközi szerződéseket.

A következő egy esztendőben nyilván nagy áttörésre nem lehet számítani, választási évről van szó, de a törvények betartása, egy korrekt viszonyulás már sokat segítene ahhoz képest, hogy eddig a nemzeti liberális párt viszonyult ezekhez a dolgokhoz” – mutatott rá az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor sajtónyilatkozatában nem titkolta, az RMDSZ- ben jelenleg meglehetősen alacsony a bizalmi szint a PNL-vel kapcsolatban a párt tisztségviselőinek a magyar ügyekkel kapcsolatos korábbi megnyilvánulásai miatt.

A PNL által alakítandó kormány esetleges parlamenti támogatásának feltételeiről az RMDSZ szeretne írásos megállapodást is kötni. Kelemen Hunor ironikusan megjegyezte, a román politikában szerzett rövid tapasztalata szerint, gyakran még az írott megállapodásokat is megszegik.

Az RMDSZ a jövő héten dönt arról, hogy megszavazza-e a parlamentben Ludovic Orban kormányának beiktatását.

A címlapfotó illusztráció.