Folytatódtak a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetések Ausztriában

 

Az Osztrák Szociáldemokrata Pártnak (SPÖ) lehetősége van az újrakezdésre – jelentette ki Sebastian Kurz, a szeptemberi előre hozott parlamenti választásokon győztes Osztrák Néppárt (ÖVP) listavezetője a két párt között csütörtökön tartott egyeztetések után.

Kurz múlt hétfőn kormányalakítási megbízást kapott az államfőtől. Annak birtokában kezdte meg a koalíciós tárgyalásokat megelőző egyeztetéseket, amelyeken parlamenti súlyuk sorrendjében tárgyal a pártok vezetőivel, illetve delegációjával.

Az SPÖ második lett a mostani választáson az ÖVP mögött. A két párt korábban már kormányzott együtt nagykoalícióban.

Pamela Rendi-Wagner, a szociáldemokraták listavezetője nagyon jó hangulatúnak és professzionálisnak minősítette a csütörtöki egyeztetést. Elmondta, hogy az elmúlt évek és hónapok értékelése mellett elsősorban tartalmi vitát folytattak. Hangsúlyozta, hogy kormányra kerülésük esetén a leendő kormány programjában szerepelnie kell egyebek között a klímavédelemnek, az életkörülmények javításának és a gyermekszegénység elleni küzdelemnek.

Rendi-Wagner leszögezte, befejezettnek tekinti az előzetes egyeztetéseket, és a továbbiakban csak akkor ül tárgyalóasztalhoz, ha a koalíciós tárgyalásokra kap meghívást.

Sebastian Kurz a csaknem háromórás egyeztetést követően kijelentette, a két párt programja közötti szakadékokat át lehet hidalni.

Arról is beszélt ugyanakkor, hogy a Zöldekkel és a liberális NEOS-szal is egyeztet majd, velük azonban várhatóan több fordulóra lesz szükség, mivel ezek a pártok korábban még nem vettek részt kormányzati munkában. Emlékeztetett arra, hogy az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) már korábban jelezte, ellenzéki szerepre készül. Kurz ismételten hangsúlyozta, az egyeztetések végén hozza meg a döntést, melyik pártot kéri fel a koalíciós tárgyalásokra.

A címlapfotó illusztráció.