Szabadságmenet indult el öt városból Barcelona felé

 

Több ezer ember indult el öt különböző katalán városból szerdán Barcelona felé a szabadságmenetnek nevezett háromnapos felvonuláson, amellyel a katalán függetlenségi vezetőket börtönre ítélő bíróság döntése ellen tiltakoznak.

(Fotó:  EPA/David Borrat)

A Girona, Vic, Berga, Tarrega és Tarragona városokból elindult résztvevők körülbelül száz kilométert tesznek meg a következő napokban autóutakon gyalogolva.

Az Ómnium Cultural és a Katalán Nemzetgyűlés (ANC) politikai civil szervezet kezdeményezésére szerveződött menet a tervek szerint péntekre éri el a katalán fővárost, ahol aznapra nagyszabású sztrájkot hirdetett két katalán szakszervezet.

Csatlakozott a felvonuláshoz a függetlenségpárti kormány több tagja és Quim Torra katalán elnök is, aki nagyszerűnek nevezte ezt a mozgósítást. „Senkinek ne legyen kétsége, a kormány az emberek mellett lesz” – fogalmazott, hozzátéve, hogy sok sikert kívánnak a békés megmozdulásnak.

Az elnököt számos bírálat érte a nap folyamán, amiért nem foglalt állást azzal kapcsolatban, hogy a múlt éjszaka több városban is rendbontásba, erőszakba fordultak az általa is szorgalmazott tüntetések.

A spanyol közszolgálati televízió információi szerint éjjel a tüntetők és a rendőrök közötti összetűzésben több mint kétszázan sérültek meg, köztük 72 rendfenntartó, és több mint harminc embert vettek őrizetbe.

Barcelonában az első becslések szerint 320 ezer eurós kárt okoztak a vandálok, akik szemetes konténereket gyújtottak fel, kirakatokat zúztak be.

Isabel Celaá spanyol kormányszóvivő arra szólította fel a katalán elnököt, hogy ítélje el az erőszakos eseményeket.

Magyarázatot vár Ada Colau, Barcelona polgármestere is, aki szerint a katalán kormány vezetője ebben a helyzetben inkább politikai aktivistaként viselkedik, mintsem elnökként.

Tiltakozott a katalán elnök kettős beszéde miatt az ellenzéki konzervatív Néppárt  és az Állampolgárok liberális baloldali párt is, emlékeztetve arra az ellentmondásra, hogy a rendfenntartásra kirendelt katalán rendőrség a katalán kormány irányítása alá tartozik.

A zendülés miatt hétfőn kilenc és tizenhárom év közötti börtönbüntetésre ítélt kilenc katalán függetlenségi politikus közös Twitter-üzenetben azt közölte, támogatják a tömeges és békés megmozdulásokat, de az erőszak nem őket képviseli.