Kettős mércével vádolja Peking Washingtont

 

Peking felháborodással fogadta, hogy az amerikai képviselőház elfogadott egy olyan törvénytervezetet, amely lehetővé tenné, hogy a hongkongi demokrácia csorbítása esetén az érintett kínai és hongkongi tisztségviselőket megbüntessék – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a külügyminisztérium közleménye alapján.

A „Hongkongi emberi jogokról és demokráciáról szóló javaslat – 2019” című tervezet a képviselőház döntése után a szenátus elé kerül, és végül Donald Trump elnöknek is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy törvénybe iktassák.

A tervezet gazdasági szankciókat és vízummegvonást róna ki azokra a kínai és hongkongi tisztségviselőkre, akiket vétkesnek találnának a hongkongi demokrácia elnyomásában, továbbá lehetővé tenné a demokráciapárti tüntetések résztvevőinek, hogy amerikai turistavízumot kapjanak, még ha eljárás is folyik ellenük Hongkongban.

Keng Suang külügyi szóvivő szerdai közleményében úgy fogalmaz: a probléma, amellyel Hongkong szembenéz, nem emberi jogi vagy demokráciával kapcsolatos kérdés, hanem az erőszak és a káosz megfékezése, illetve a rend és a jogállamiság mielőbbi helyreállítása.

Keng szerint az amerikai alsóház figyelmen kívül hagyta az igazságot, és kifordította a valóságot, amikor a gyújtogatást, az üzletek megrongálását és a rendőrök elleni erőszakos támadásokat emberi jogként és szabadságként aposztrofálta.

Ezzel a kettős mércével pedig leleplezte egyes amerikaiak szélsőséges képmutatását az emberi jogok és a demokrácia terén, valamint azt a szándékukat, hogy tönkretegyék Hongkong jólétét és stabilitását, továbbá gátat vessenek Kína fejlődésének – húzta alá a szóvivő.

A javaslat törvénybe iktatása nem csupán Kína érdekeire és a kínai-amerikai kapcsolatokra lenne káros hatással, hanem az Egyesült Államok érdekeit is aláásná – írta Keng a közleményben, majd hangsúlyozta: Kína szigorú ellenlépéseket tesz szuverenitásának, valamint biztonsági és fejlődési érdekeinek védelmére abban az esetben, ha „rossz döntés” születne az ügyben.

Hszi Csin-ping kínai elnök vasárnap figyelmeztetett: Kína lever minden olyan törekvést, amely az ország és a kínai nép felszabdalására irányul. Bármilyen külföldi erő is támogatna egy ilyesfajta törekvést, az kudarcot fog vallani - hangsúlyozta Hszi a CGTN kínai nemzetközi televízió internetes oldalán megjelent tudósítás szerint.

Hongkongban immár 19. hete tart az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg egy azóta visszavont törvénytervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni, általános tiltakozássá alakult.