A Népi Mozgalom Pártja kész szakértőkkel segíteni az új kabinetet

 

A Traian Basescu volt államfő által alapított Népi Mozgalom Pártja (PMP) késznek mondta magát szerdán arra, hogy szakértőkkel segítse a Nemzeti Liberális Párt (PNL) által alakítandó új román kormány munkáját, de az még nem dőlt el, hogy a párt részt vesz-e és milyen szinten képviseltetné magát a kormányzatban.

Erről Eugen Tomac, a PMP elnöke tájékoztatta a sajtót, miután megbeszélést folytatott Ludovic Orban PNL–elnökkel, akinek előző nap az államfő kormányalakítási megbízást adott.

Tomac szerint a két – mindeddig ellenzékben lévő – politikai erő sok kérdésben hasonló nézeteket vall, így vélhetően a – Románia és Moldova egyesülését nyíltan szorgalmazó – PMP azon elvárásának sem lesz akadálya, hogy bukaresti kormányban különálló struktúrára bízzák a Moldovai Köztársasággal ápolt kapcsolatok fejlesztését. A felek megállapodtak abban is, hogy a képviselőházban mielőbb tűzzék napirendre és fogadják el a kétfordulós polgármester-választás bevezetéséről szóló törvénymódosítást.

A PMP esetleges részvételéről a kormányban jövő héten döntenek, amikor további egyeztetéseket tartanak, de a párt jelezte, hogy elvileg kész megszavazni a Ludovic Orban által felállítandó új kormány beiktatását a parlamentben.

A PMP esetleges kormányra lépése azonban egyike azon kérdéseknek, amelyek megosztják a – Viorica Dancila szociáldemokrata (PSD) miniszterelnök kormányát múlt héten együttes erővel leváltó – hat ellenzéki párt egységét. A Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), amely a kormánykoalícióból kilépve lehetővé tette a PSD-kormány megbuktatását, határozottan ellenzi a PMP bevonását a kormányba.

A besúgó Petrov által alapított PMP-nek nincs mit keresnie egy erkölcsi megtisztulást hirdető kabinetben” – szögezte le Calin Popescu Tariceanu, az ALDE elnöke a bukaresti táblabíróság múlt hónapban hozott elsőfokú ítéletére utalva, amelyben a bíróság kimondta, Traian Basescu volt román államfő, jelenlegi európai parlamenti képviselő „Petrov” néven együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval.

A Mediafax hírügynökség szerint a szabadelvű – a PNL-ből kivált politikusok által alapított – ALDE hajlandó lenne megszavazni a PNL–kormány beiktatását, amennyiben nem vonják be a PMP-t, és az új kormány vállalja, hogy nem módosítja sürgősségi rendeletekkel a PSD–ALDE kormányzás idején hozott igazságügyi törvényeket.

A miniszterelnök-jelöltnek legkésőbb október 25-éig kell bizalmat kérnie a parlamenttől kormánya összetétele és programja számára.

A címlapfotó illusztráció.