Lavrentyjev: A török hadsereg nem maradhat tartósan Szíriában

 

Törökországnak nincs joga arra, hogy tartósan Szíriában tartsa haderejét – jelentette ki Alekszandr Lavrentyjev, az orosz elnök szíriai különmegbízottja újságíróknak nyilatkozva kedden Abu Dzabiban.

„Recep Tayyip Erdogan török elnök arról a szándékáról beszélt, hogy a terrorellenes műveletet követően kivonja csapatait Szíriából. Erdogan lényegében mindenkit figyelmeztetett, hogy (a török csapatok) hadműveletének célja az ő felfogásában a terrorszervezetek elleni harc. Ennek megfelelően, amint ezt a feladatot teljesíti, a török csapatok kivonulnak Szíria északi részéről” – hangoztatta az orosz tisztségviselő, aki nem tudott választ adni arra a kérdésre, hogy ez mikor következhet be.

Lavrentyjev ugyanakkor elismételte Moszkva álláspontját, miszerint az lenne a legjobb garancia arra, hogy Törökországot ne fenyegesse Szíriai felől terrorveszély, ha a szíriai-török határon csak a szíriai kormányerők állomásoznának.

Az illetékes beszámolt a szíriai kurdok és az Oroszország támogatását élvező Bassár el-Aszad szíriai elnök kormánya között létrejött egyezségről is. Mint mondta, ennek a megállapodásnak az alapját az képezte, hogy a szír csapatok bevonultak egyes észak-szíriai területekre, a többi között az Aleppó tartománybeli Manbídzs városba is, hogy megvédjék ezeket a török hadműveletektől.

Mint mondta, egyelőre nehéz megítélni, hogy ki fogja-e tudni terjeszteni a damaszkuszi vezetés az uralma alá vont területeket Észak-Szíriában.

Lavrentyjev egyben felidézte az 1998-ban kötött, ma is hatályos adanai egyezményt, amely Törökországot felhatalmazza arra, hogy öt kilométerre behatoljon a szíriai területre, és műveletet folytasson a terrorszervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) és szövetségesei ellen a helyi vezetés ellenintézkedései híján. Hozzátette, a rendelkezés a török területről történő behatolásról, de nem a tartós ott tartózkodásról szól.

Ellenezzük, hogy a török hadsereg állandó jelleggel Szíria területén maradjon” – húzta alá.

Lavrentyjev szót ejtett arról is, hogy jelenleg az Iszlám Állam terrorszervezet mintegy 12 ezer tagját, illetve hozzátartozóikat tartják fogva nagy számban az észak-szíriai területeken. Több állam is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy a hadműveletek következtében a terroristák megszökhetnek.

A címlapfotó illusztráció.