Putyin a következmények mérlegelésére szólította fel Erdogant

 

Felszólította török hivatali partnerét, Recep Tayyip Erdogant Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy alaposan mérlegelje a helyzetet Szíriában, és az ott megindított katonai művelettel ne okozzon kárt a közös erőfeszítéseknek és a válság politikai rendezésének – közölte szerdán a Kreml sajtószolgálata.

A két elnök török kezdeményezésre a nap folyamán korábban telefonon beszélt egymással. Az orosz elnöki hivatal tájékoztatása szerint mindkét fél hangsúlyozta Szíria egységének és területi épségének megőrzését és az ország szuverenitásának tiszteletben tartását.

A két vezető emellett eszmecserét folytatott a szíriai problémakör egyéb aspektusairól is, figyelembe véve az asztanai folyamat kezes országai – Oroszország, Törökország és Irán – szeptemberi ankarai csúcstalálkozóján elért megállapodásokat.

A Kreml arról is beszámolt, hogy Putyin és Erdogan a szíriai helyzet mellett a kétoldalú együttműködés aktuális kérdéseiről is szót ejtett, és megállapodott a két ország közötti többszintű kapcsolattartás folytatásáról.

A telefonbeszélgetésről korábban kiadott török tájékoztatás azt emelte ki, hogy Erdogan biztosította Putyint: a török intervenció megnyitja az utat a szíriai polgárháború politikai rendezése előtt. A török államfő hangsúlyozta, hogy Ankara számára alapvető a szíriai nép jogainak és érdekeinek védelme. A török államfő méltányolta Moszkva konstruktív hozzáállását is az ügyhöz.

A beszélgetést követően Erdogan a Twitteren bejelentette, hogy megkezdődött a török hadsereg és szíriai szövetséges milíciája közös, a Béke Forrása fedőnevű hadművelete Északkelet-Szíriában a Népvédelmi Egységek (YPG) elnevezésű kurd fegyveres csoport, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet ellen.