Erdogan a készülő hadműveletről, Trump az amerikai katonák kivonulásáról nyilatkozott

 

Az amerikai fegyveres erők elkezdtek kivonulni Északkelet-Szíriából, miután Washington előzőleg közölte, hogy az Egyesült Államok nem bonyolódik bele szíriai szövetségese, a helyi kurd fegyveres koalíció ellen indítandó török hadműveletbe – közölte Recep Tayyip Erdogan hétfőn az ankarai repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján, mielőtt Szerbiába indult hivatalos látogatásra.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Sedat Suna)

A török államfő egyúttal megerősítette, hogy Ankara eltökélt az újabb katonai beavatkozást célzó döntésében, ugyanakkor hozzátette, hogy Törökország és az Egyesült Államok folytatja egyeztetését az ügyben.

„Nem fogadhatjuk el, hogy terrorszervezetek fenyegetnek” – hangoztatta Erdogan.

Törökország ugyanis terrorszervezetnek tartja a határ túloldalát ellenőrző Népvédelmi Egységek (YPG) szíriai kurd milíciát, amely a Washington által támogatott kurd fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) gerincét alkotja.

Erdogan és Trump telefonon egyeztetett a szíriai helyzetről

Erdogan vasárnap este telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel az Eufrátesz folyótól keletre közösen létrehozandó szíriai biztonsági övezetről, miután a török elnök fenyegetően bejelentette: országa elégedetlen a folyamat előrehaladtával, a közös járőrtevékenység időhúzás, ezért Ankara nemzetbiztonsági érdekből akár rövid időn belül hadműveletet indíthat a területen.

A török elnöki hivatal a beszélgetés után arról számolt be, hogy Erdogan és Trump megállapodott abban, hogy novemberben Washingtonban találkoznak.

Donald Trump és Recep Tayyip Erdogan (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Az amerikaiak nem bonyolódnak bele a hadműveletbe

Az amerikai elnöki hivatal később ugyanakkor azt jelentette be, hogy Washington nem támogatja a várható török hadműveletet, és nem bonyolódik bele. Hozzátették: mivel az Iszlám Állam kalifátusát már legyőzték, az amerikai haderő a közvetlen térségben többé már nem lesz jelen.

Donald Trump amerikai elnök egy sor Twitter-bejegyzésében egyebek között úgy fogalmazott: „ideje, hogy kivonjuk magunkat ezekből a nevetséges, véget nem érő, sok esetben törzsi háborúkból, és hazahozzuk a katonáinkat. Harcolni fogunk ott, ahol érdekünkben áll, és csakis a győzelemért fogunk harcolni.

Eredetileg úgy volt, hogy az Egyesült Államok 30 napig lesz Szíriában, ez volt sok évvel ezelőtt. Maradtunk, és egyre jobban és jobban bevonódtunk a harcokba, céltalanul. Amikor megérkeztem Washingtonba, az Iszlám Állam lerohanta a térséget. Gyorsan felszámoltuk az Iszlám Állam kalifátusának 100 százalékát” – írta az amerikai elnök.

Több mint ezer amerikai katona állomásozik Szíria északkeleti területein, ahol szorosan együttműködnek a kurd harcosokkal. Washington az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harcában őket tartotta a legszorosabb szövetségeseinek, Ankara azonban potenciális veszélyforrásként tekint rájuk, mert szerinte kapcsolatban állnak a törökországi szakadár Kurdisztáni Munkáspárttal (PKK).

Az Egyesült Államok átadja a fogva tartott dzsihadistákat

A Fehér Ház közleménye azt is hangsúlyozta, hogy a washingtoni követelések ellenére az európai országok nem voltak hajlandók visszafogadni azokat az állampolgáraikat, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz (ISIS), így az Egyesült Államok sem akarja többé rájuk költeni az adófizetők pénzét, többé nem tartja őrizetben a terrorszervezet egyetlen dzsihadistáját sem.

Mostantól Törökország a felelős az elmúlt két évben foglyul ejtett valamennyi ISIS-harcosért” – szögezte le a közleményben Stephanie Grisham szóvivő.

Donald Trump Twitter-bejegyzésében élesen bírálta az európai országokat, azt állítva, hogy megtagadták a tőlük érkező, jelenleg fogva tartott dzsihadisták visszafogadását, azt gondolva, hogy – mint fogalmazott – „majd az Egyesült Államok megoldja, csak úgy, mint a NATO-val, a kereskedelemmel és mindennel kapcsolatban”.

Az amerikai védelmi minisztérium (Pentagon) minapi közlése szerint több mint 11 ezer terroristát tartanak fogva 30 fogdában azon a területen, amely az SDF fennhatósága alatt áll Északkelet-Szíriában, az Eufrátesz és az iraki határ között.

Erdogan hétfői sajtótájékoztatóján úgy vélte, hogy ennél kevesebb terroristát tartanak fogva.

A határ biztosítása és a menekültek hazatérésének szavatolása a cél

Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő hétfői Twitter-üzenetében úgy fogalmazott, hogy Törökország nem vetett szemet senkinek sem a földjére. Hozzátette, hogy az Ankara által kialakítandó biztonsági övezetnek Szíria területi integritásának keretein belül két célja van: az egyik a határ biztosítása a terroristák felszámolásával, a másik a szíriai menekültek hazatérésének szavatolása.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter ugyancsak Twitter-fiókján hétfőn azt írta: Törökország hozzájárul Szíria békéjéhez és stabilitásához. Hangsúlyozta: Ankara határozottan kitart amellett, hogy a térséget megtisztítsa a terroristáktól, így garantálva Törökország biztonságát. Cavusoglu szintén leszögezte, hogy Ankara – ahogy eddig is – ezután is támogatja Szíria területi egységét.

Fahrettin Altun, a török elnök kommunikációs hivatalának igazgatója hétfőn a Twitteren arra mutatott rá, hogy Törökország az Iszlám Állam ellen is harcolni fog, és megakadályozza, hogy új erőre kapjon. Altun azon vélekedését is kifejezte, hogy a PKK a kurd nép ellensége. Továbbá jelezte: a szíriai kurd milíciáktól megszabadított területen Ankara biztosítja majd a szükséges szolgáltatásokat, ahogy azt tette korábban is, az Északnyugat-Szíriában végrehajtott két hadműveletet követően.

Az SZSZH is támogatja a hadműveletet

A Yeni Safak török kormányközeli napilap hétfői értesülése szerint a törökbarát Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ernyőszervezet 14 ezer harcosa kelt útra Északnyugat-Szíriából, hogy csatlakozzon a hadművelethez az Eufrátesztől keletre. Az újság úgy tudja, hogy szükség esetén ez a létszám még növelhető.