Gulyás: Konzervatív fordulatra van szükség az Európai Néppártban

 

Konzervatív fordulatra van szükség az Európai Néppártban (EPP), mert a közeledés a baloldalhoz egyre rosszabb eredményhez vezet az európai parlamenti (EP-) választásokon – hangsúlyozta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Münchenben a Konzervatívok találkozója című konferencián, amelyet a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) szövetségi parlamenti (Bundestag-) csoportja szervezett.

A fideszes politikus az MTI-nek telefonon adott nyilatkozatában kiemelte, hogy a konzervatív fordulat ügye a német uniópártoknál, a CSU és a Kereszténydemokrata Unió (CDU) szövetségében is fontos vitatéma.

„Mi azt szeretnénk, ha a CSU is visszatérne ahhoz az irányvonalhoz, amely az uniópártokon belül az erőteljesen konzervatív politikát képviseli” – mondta Gulyás Gergely.

A CSU-hoz fűződő kapcsolatokról elmondta, hogy az utóbbi fél évben voltak olyan nyilatkozatok, amelyek „nem a kapcsolatok elmélyítésének irányába vezettek”, de most már a bajor partnerek is „szeretnék ezt az időszakot lezárni, szeretnék félretenni sérelmeiket és a jövőbe tekinteni”.

A kancelláriaminiszter Balog Zoltán miniszterelnöki biztossal együtt vesz részt és szólal fel Alexander Dobrindt CSU Bundestag frakcióvezető meghívására az európai konzervatív pártok müncheni összejövetelén.

Gulyás Gergely és Balog Zoltán a konferenciát megelőzően megbeszéléseket folytatott Hans Reichharttal, a bajor kormány közlekedési és építésügyi miniszterével, valamint Markus Bluméval, a CSU főtitkárával.