Elhunyt Jacques Chirac

 

Az egykori francia államfő, Jacques Chirac csütörtök reggel 86 éves korában hunyt el. 1995 és 2007 között volt a Francia Köztársaság elnöke – közölte a BBC. Hosszú politikai karrierje alatt a konzervatív politikus többször volt miniszter, két alkalommal miniszterelnök.

Jacques Chirac volt francia államfő (Fotó: MTI/EPA/Ian Langsdon)

Cikkünk frissül.

A volt államfő halálhírét a BBC közölte.

Államfősége idején lépett be Franciaország az eurózónába, egyik fontos politikai reformja az volt, hogy az elnöki ciklus hossza hétről öt évre csökkent.

A külpolitika terén a független francia diplomácia megvalósítására törekedett, különös tekintettel a Washingtonhoz fűződő viszonyban. Nemzetközileg legemlékezetesebb külpolitikai lépése az Egyesült Államok vezette iraki invázió határozott ellenzése volt 2003-ban.

Chiracot Giscard d’Estaing államfő 1974-ben 38 évesen miniszterelnökké nevezte ki. A posztot 1976-ig töltötte be. 1977 és 1995 között Párizs polgármestere volt.

Első elnöki ciklusát 1995-ben kezdte. Ekkor kis többséggel a szocialista Lionel Jospint megelőzve megnyerte a választást. 2002-ben újra megválasztották a posztra. A második fordulóban 82 százalékos többséggel előzte meg  Jean Marie Le Pent, a Nemzeti Front akkori vezetőjét.

Az elmúlt években korrupciós ügyekben indítottak ellene nyomázást. A vád szerint még Párizs főpolgármestereként fiktív állásokat kreált, és a munkabért az általa vezetett Tömörülés a Köztársaságért (RPR) gaullista párt munkatársainak juttatta, akik részt vettek az 1995-ös francia elnökválasztási kampány előkészítésében. Nyolc éve a bíróság első fokon két év felfüggesztett börtönre és 150 ezer eurós pénzbírságra ítélte közpénzek elsikkasztása és közbizalommal való visszaélés miatt.

2005-ben agyvérzést szenvedett. Felesége 2014-ben úgy nyilatkozott, hogy a volt államfő már nem lép a nyilvánosság elé.