A magyarellenes intézkedések ellen szerveznek tüntetést Székelyudvarhelyen

 

Székelyudvarhelyre hívja tüntetni szimpatizánsait az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) július 23-ra a kisebbségi és magyarellenes román állampolitika miatt – hangzott el a Kossuth Rádió Ütköző című műsorában.

Veress Dávid, a Csíkszéki Székely Tanács elnöke beszédet mond az Erdélyi Magyar Néppárt tüntetésén Csíkszeredában (Fotó: MTI/Veres Nándor)

Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a műsorban elmondta, a július 23-i tüntetés már a harmadik megmozdulás lesz, amely a romániai magyarok ellen elkövetett cselekedetek, politikai döntések ellen szerveződik. Egy hónappal ezelőtt Csíkszeredában volt megmozdulás az úzvölgyi temetőben történt incidens miatt, utána pedig Sepsiszentgyörgyön.

Nem elég most már az igazságszolgáltatáshoz fordulni

A megmozdulás-sorozat mottója a „Ne bántsd a magyart!” – ezzel a mondattal próbálják összehívni a magyarokat, hogy tartsanak össze a már állami szinten történő romániai magyarokkal szembeni igazságtalanságok ellen.

Minden eszközt meg kell ragadnia ahhoz, hogy az érdekeket érvényesíteni, a hangokat pedig hallatni tudják a magyar közösségek. Nem elég már az EMNP-nek ügyészségi feljelentéseket tenni, a bírósághoz fordulni az igazságért vagy a parlamentben törvénytervezetekkel előhozakodni, most már fizikailag is meg kell mutatnia magát a magyar közösségeknek és

a közterületeken hallatnia kell a hangját.

Sajnos a román média is megragad minden eszközt ahhoz, hogy ezek a tüntetések, megmozdulások ne lássanak napvilágot, a bukaresti sajtóorgánumok ugyanis nem közlik ezeket a híreket. Ez egy részről negatív, hiszen nincsenek tájékoztatva az emberek, viszont egyben azt is jelzi, hogy valamit jól csinál az EMNP.

Pászkán Zsolt, a Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője  szerint a hatóságok azért nem gördítenek akadályt a tüntetések megszervezése elé, mert eddig zömmel magyar vezetésű településeken mentek ki az utcára az emberek. Más városokban – mint például Marosvásárhelyen – más lett volna a helyzet, hiszen ott a rendőrség tagjaiba már eleve bele van táplálva egyfajta ellenállás.

A román sajtó azért sem közli a magyarokkal kapcsolatos híreket, mert nincs jelen Székelyföldön. Ahhoz, hogy az ottani információkat továbbítsák, valami komoly dolognak kell történnie. A legutóbbi ilyen esemény az úzvölgyi incidens volt, akkor is az utolsó pillanatban érkezett meg a román média, amikor már kialakult a konfliktus.

A románok túl messzire mentek az úzvölgyi esetnél

Csomortányi István az úzvölgyi esettel kapcsolatban azt mondta, sokan úgy vélik, hogy ami végbement, hasonló az 1990 márciusában, Marosvásárhelyen történt „fekete március” néven elhíresült etnikai zavargásokkal. Habár ez túlzás, azért az indíttatása, a motivációja és a háttere valóban hasonlíthat bizonyos dolgokban.

A románok túl messzire mentek az úzvölgyi eseményekkor, valószínűleg ők sem gondolták, hogy ebből ekkora konfliktus kerekedhet. Azt mindenképpen látni kell, hogy teljesen mindegy, hogy a tisztviselőik, polgármestereik, választott vezetőik mit követnek el,

a román hatalom mindig őket fogja fedezni a magyarokkal szemben – fejezte be Csomortányi.


A Kossuth Rádió Ütköző című műsora.