Magyarország tengeri kikötőt létesít Triesztben

 

Magyarország tengeri kikötőt és kijáratot létesít az olaszországi Triesztben a magyar vállalkozások számára, az erről szóló megállapodást pénteken írták alá – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Triesztben.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalása Triesztben (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

Matteo Salvini olasz belügyminiszter és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tárgyalása Triesztben (Fotó: MTI/KKM/Burger Zsolt)

Szijjártó Péter Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján elmondta, Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.

A vámszabad kikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek,

hogy a magyar vállalkozások innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket,

amely várhatóan mintegy kétmillió tonna, avagy 78 ezer konténer lesz évente – ismertette a miniszter.

Kiemelte, hogy a kikötőről aláírt megállapodás az elmúlt évek egyik legfontosabb szerződése, amely stratégiai fontosságú a magyar vállalatok és Magyarország számára.

A megállapodással

új fejezet kezdődik a magyar–olasz kapcsolatokban,

a két ország közötti együttműködés pedig még soha nem volt ilyen biztató – fogalmazott Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter kitért arra is, hogy Olaszország az ötödik legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarországnak, és egyben az ötödik legfontosabb beruházó Magyarországon, 700 olasz vállalat több mint 15 ezer munkavállalót foglalkoztat.

Salvini: Magyarország „erős fejlődési útvonalon” halad

Matteo Salvini azt hangsúlyozta, hogy a „fejlődés irányába nyitnak kikötőket”, és olyan együttműködési megállapodásról van szó, amely kiemelten hozzájárul az olasz gazdaság növekedéséhez. A politikus elmondta, hogy Szijjártó Péterrel folytatott tárgyalásán beszéltek az energetikai területről, mezőgazdasági és élelmiszeripari együttműködésről, közös védelmi elgondolásokról. Hozzátette, hogy

tárgyaltak nagy infrastrukturális együttműködésről,

amelynek keretében Magyarország együttműködik Olaszországgal. Energetikai útvonalakról is beszéltek, amelyek szintén független összeköttetést biztosítanak a két ország között. Salvini úgy vélekedett, hogy ezek gazdaságilag Trieszt városa számára is nagyon fontos lépések, Magyarország gazdasága pedig kibontakozóban van és „erős fejlődési útvonalon” halad.

 

Salvini elmondta, hogy péntek délelőtt felhívta Bostjan Poklukar szlovén és Davor Bozinovic horvát belügyminisztert, mert nyitott kikötőket szeretnének, nyitott határokat, amelyek a gazdagságot erősítik.

Salvini elmondta azt is, hogy Friuli-Venezia Giulia tartomány kormányzója, Massimiliano Fedriga szeptemberben ellátogat Magyarországra, ahova ő is igyekszik elkísérni a kormányzót.

Hasonló Európai Uniót képzel el a két ország

Magyarország és Olaszország stratégiai szövetségesek, mert mindketten a nemzeti identitásához, történelméhez és vallási örökségéhez ragaszkodó, erős nemzetállamokból álló Európai Uniót (EU) képzelnek el – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter kiemelte,

olyan EU-t szeretnének, amely tiszteletben tartja a nemzetállamokat,

és olyan brüsszeli vezetést, amely erős külső határokat hoz létre, nem támadja azokat az államokat, amelyek védik ezeket a határokat, és nem akarja bevándorlókkal elárasztani Olaszországot.

Szijjártó Péter szerint megdöbbentő, hogy tengeri határainak védelme miatt támadják Olaszországot (Fotó: MTI/EPA/Malton Dibra)

A miniszter sokkolónak nevezte, hogy támadják azokat az országokat, amelyek óvják a határaikat és állampolgáraikat, hogy az EU bürokratái támogatják az illegális bevándorlást, és azok mellé állnak, akik megnyirbálják a tagállamok jogait.

Megdöbbentőnek nevezte továbbá, hogy egyes európai fővárosok és Brüsszel támadják a határokat és kikötőket védő hatóságokat.

Védeni kell az uniós határokat

Szijjártó Péter szerint Salvinit elismerés illet az olasz határok és állampolgárok védelméért. Kiemelte, az olasz belügyminiszter volt az első a nyugati politikusok között, aki a tengeri határok védelmére irányuló szabályozást vezetett be, és

megdöbbentő, hogy emiatt támadások érik.

Emlékeztetett, Magyarország is támadások kereszttüzébe került, amikor egymilliárd eurós beruházással biztosította a határvédelmet az illegális bevándorlással szemben, és ezzel az schengeni és az uniós határokat is védte.

Magyarország és Olaszország is biztos abban, hogy az EU külső határait a szárazföldön és a tengeren is védeni kell, és bízik benne, hogy az Európai Bizottság majdani elnökével együtt tudnak működni – hangoztatta a miniszter.

Hozzátette, azt sikerült már megakadályozni, hogy Soros György egyik embere legyen a bizottság elnökjelöltje.