Boros Bánk: A V4-ek megkerülhetetlen tényezővé váltak az EU-ban

 

Még mindig nem dőlt el, ki legyen az Európai Bizottság új elnöke. Az elmúlt két napban Angela Merkel és a balliberális oldal Frans Timmermanst próbálta áterőltetni, a szocialista politikust azonban a V4-ek mellett további 6-7 tagállam is ellenezte. A keddi uniós csúcs előtt ismét összeültek a V4-ek. Brüsszeli diplomáciai források szerint a V4 országok Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését támogatják. Úgy tudni, hogy a német politikus személyét az olaszok is elfogadják, ha őt jelöli az Európai Néppárt.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondható, hogy a visegrádi négyek az olyan megoldásokat keresik, amelyek közös érdeket szolgálnak és összeköti őket – fogalmazott Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója az M1-en. Úgy tűnik, a visegrádi államok összefogva képesek voltak megakadályozni, hogy az érdekeiknek nem megfelelő, az akaratukkal ellentétes jelöltet válasszanak meg az Európai Bizottság élére – mondta el.

Konstruktívan járulnak hozzá az unió működtetéséhez a visegrádi országok

Ez az EU keleti bővítése óta a legnagyobb regionális siker a V4-ek szempontjából, és azt bizonyítja, hogy a visegrádi országok megkerülhetetlen tényezővé váltak az unióban, mert már nem elszenvedői a nagy nyugati államok döntéseinek, hanem alakítói az EU-s folyamatoknak – vélekedett. Hozzátette, ezek mind azt mutatják, hogy Közép-Európa erős, a visegrádi négyek országai cselekvő- és tárgyalóképesek, és konstruktívan járulnak hozzá az Európai Unió működtetéséhez.

Ez az első olyan tényleges uniós tisztújítás, amelynek során a visegrádi négyek nem vették tudomásul a nagy államok jelöléseit, hanem

saját maguk is befolyásolják a döntéseket,

hogy kik kerüljenek és kik ne a legfontosabb vezetői pozíciókba az EU-ban – nyilatkozta.

Lassan kizárható, hogy Weber vagy Timmermans tölti majd be a posztot

Azt mondta, úgy tudják, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszter lesz az EB elnöke, de még bármi történhet. Az lassan kizárható, hogy Manfred Weber vagy Frans Timmermans tölti majd be a posztot – jelentette ki Boros Bánk Levente.

Ursula von der Leyen személyéről azt mondta, Angela Merkel német kancellár egyik régi szövetségeséről van szó, aki mindegyik kormányzásában betöltött valamilyen tisztséget.

Tapasztalt vezető politikus,

valamint ugyanabból a pártcsaládból származik, amely megnyerte az európai parlamenti választást – fűzte hozzá.

Olyan elnökre van szükség, aki képes az egyensúly megteremtésére

Megjegyezte, hogy a két jelöltet nem támogatták a V4-ek, így Orbán Viktor magyar miniszterelnök sem. Önmagában politikai siker, hogy hiába próbálták egyébként egy vesztes választás után a nyugat-európai balliberális erők a saját jelöltjüket áterőltetni, ezt megakadályozták a közép-európai országok – közölte.

Hangsúlyozta, a V4-k szerint egy olyan bizottsági elnökre van szükség, amely

nem lenézi és elítéli

a közép-európai államokat, hanem aki megérti ezen országok dilemmáit és speciális érdekeit, és képes az egyensúly megteremtésére.