Szili: A diaszpóra mára ezer szállal kötődik az anyaországhoz

 

A nemzetpolitikai államtitkárság által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint Szili Katalin torontói nemzeti összetartozás napján mondott beszédében kiemelte: ezt ma már nemcsak az alaptörvényben megfogalmazott felelősségvállalás jelenti, hanem olyan jól működő programok és intézkedések, mint a Kőrösi Csoma Sándor-program, a Rákóczi Szövetség által lebonyolított diaszpóratáborok, valamint – a többi között – a Torontóban újra megnyitott főkonzulátus is.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, a 20. század traumáját magunk mögött hagyva megmutattuk, hogy összetartozásunkat az élni akarás és a felülemelkedés fémjelzi, és a nemzeti összetartozás napján túl ezt jelzi a 2020-as esztendőnek a nemzeti összetartozás évévé nyilvánítása is.

Kiemelte: a nemzetegyesítést követően most már a gyarapodás a jellemző, „ma már nem a tegnapba révedünk, hanem a holnapot tervezzük, Magyarországon”, a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyarsággal együtt.

Szili Katalin a Torontói Magyar Házban tartott ünnepségen átadta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár üdvözletét.

A miniszterelnöki megbízott a nemzeti összetartozás napjának torontói eseménysorozata keretében találkozott valamennyi magyar szervezet vezetőjével és képviselőivel, az ünnepséget megelőzően pedig állampolgársági eskütételen vett részt.