A migránskártyák a terroristákat is segíthetik

 

Habár az Európai Bizottság sikeresnek tartja, a bevándorlók megsegítésére létrejött program biztonsági kockázatot jelenthet az európai állampolgárokra, ha olyan emberek is részesülnek az anyagi segítségből, akik nem megélhetési célra használnák fel azt – hangzott el a Kossuth Rádióban.

Mint már korábban beszámoltunk róla, Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke szerint a testület elégedett a migránskártyákkal és sikeresnek tartja a menekültek számára létrehozott programot. Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese kedden a Kossuth Rádióban elmondta, hogy ilyenfajta segítségnyújtásra volt már precedens, és ez egy bevett szokás válságövezetekben, azonban a 2017 áprilisában Görögországban induló program annyiban különbözik ettől, hogy ebben az esetben minden olyan ember támogatásra jogosult, aki menedékérőként regisztráltatja magát. Így nemcsak a ténylegesen rászorulók, hanem a gazdasági bevándorlók és a Nyugat-Európába egyéb céllal érkezők is.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke (Fotó: EPA/Stephanie Lecocq)

Timmermans annak ellenére is biztos álláspontjában, hogy márciusban Budapesten elfogtak egy terrorizmussal gyanúsított férfitHasszán F.-et, aki szintén rendelkezett migránskártyával, és bizonyosan az Iszlám Állam terrorszervezet tagja volt. A történtek arra engednek következtetni, hogy nagy valószínűséggel nem ő az egyetlen terrorista, akit ha nem is szándékosan, de anyagilag támogat az Európai Unió.

További kérdéseket vet fel a menekülteket segítő program sikerességével és biztonságosságával kapcsolatban az, hogy az Iszlám Állam megszűnésével a szervezet európai (francia, belga, brit stb.) állampolgárságú terroristái bekapcsolódhatnak a migrációs hullámba.

Illegális bevándorlók tüntetnek az észak-görögországi Szalonikitől nyugatra fekvő Diavatában lévő migránstábor előtt (Fotó: MTI/AP/Jánisz Papanikosz)

Líbiából újabb bevándorlók várhatók

A közelmúltban Líbiában történt katonai események hatására az ország több részre szakadt, és a feszültség hatására az országból százezres tömegek indulhatnak meg Európa felé. Ez a szám statisztikailag nem megerősíthető, de körülbelül hétszázezer–egymillió emberről lehet szó. Az elmúlt hetek eseményeit figyelve, Törökországból is várhatók még bevándorlók, akik szintén Európába akarnak eljutni – vélekedett Janik Szabolcs.