A francia EU-miniszter vezeti a francia kormánypárt EP-listáját

 

Nathalie Loiseau, az uniós ügyekért felelős francia miniszter vezeti a francia kormánypárt, a Köztársaság lendületben európai parlamenti (EP) listáját a májusi választásokon, az EP-listán szereplő képviselőket kedden mutatta be Emmanuel Macron államfő pártja.

A tárcavezető még a nap folyamán vagy a következő napokban várhatóan lemond a hivataláról. „A (Marine Le Pen vezette) Nemzeti Tömörülés legyőzése lenne az első győzelem” – mondta a Le Figarónak adott interjúban a listavezető, aki nem szeretne tovább azzal a tudattal élni, hogy Le Pen pártja a legfontosabb francia párt az Európai Parlamentben.

Öt évvel ezelőtt a Nemzeti Tömörülés (akkor Nemzeti Front) nyerte meg Franciaországban az EP-választásokat 24 százalékos támogatottsággal. „Öt évig semmiben nem vettek részt, az ellentétét tették Brüsszelben vagy Strasbourgban mindannak, amit Párizsban mondanak, és gyengítették Franciaországot” – mondta Nathalie Loiseau, aki Emmanuel Macronhoz hasonlóan „a progresszíveket szembeállítja a populistákkal, demagógokkal, akiknek a politikai programja a mások elleni gyűlölködés és azok elutasítása”. Az 54 éves EU-miniszter az ilyen politikával szemben kíván „harcot folytatni”.

A kormánypárt a listán szereplő 79 képviselőből harmincat nevezett meg kedden, első kampánygyűlését szombaton tartja a Párizshoz közeli Aubervilliers-ben. A lista második helyén a környezetvédő Pascal Canfin szerepel, aki Francois Hollande államfő mandátuma (2012–2017) idején a Zöldek pártjának tagjaként fejlesztési miniszter volt, azóta pedig az egyik legjelentősebb környezetvédő szervezet, a WWF franciaországi vezetője volt.

A Le Monde című napilapnak adott interjúban Canfin elmondta: a képviselőjelöltség nem jelenti azt, hogy belép a kormánypártba.

Nathalie Loiseau kilépése a kormányból kisebb kormányátalakítást vonhat maga után, ugyanis Benjamin Griveaux kormányszóvivő is jelezte, hogy le kíván mondani a mandátumáról annak érdekében, hogy a 2020-as önkormányzati választások előtt a párizsi polgármesteri jelöltségre elő tudja készíteni a kampányát.

Az Ipsos közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérése szerint ha most tartanák az EP-választásokat, azt a kormánypárt nyerné meg a szavazatok 23,5 százalékával a közvetlen mögötte álló Nemzeti Tömörülés előtt (21-22 százalék).