Több millió menedékkérelmet nyújtottak be Törökországban

 

Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese reálisnak tartja azt a becslést, hogy nagyjából négymillió migráns nyújtott be menedékkérelmet Törökországban.

A Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese az M1 Ma reggel című műsorában azt mondta: a migránsok többsége a szíriai háború elől menekült át Törökországba. A jogi státuszuk rendezett, róluk szól az Európai Unió Törökországgal kötött megállapodása is.

Kérdés azonban, hogy más országokból, például Afganisztánból, Iránból, Irakból milyen tömegek érkeznek még illegálisan. Ráadásul a többségük vélelmezhetően Európába menne tovább – tette hozzá.

Janik Szabolcs megjegyezte, nagy a jelentősége annak, hogy a tranzitországok milyen erőfeszítéseket tesznek e tömegek továbbjutásának megakadályozásáért.

Az igazgatóhelyettes értékelése szerint Törökország partnerként viselkedik az EU-val. Pedig – tette hozzá – Törökország a következő évtizedekben, de talán soha nem lesz uniós tagállam.