Az ír-északír határkérdés döntheti el a Brexit kimenetelét

 

Továbbra is megy a huzavona az Európai Unió és Nagy-Britannia között a kilépés feltételeiről, várhatóan rendezetlen Brexit lesz. A kilépés jelenlegi dátuma március 29, azonban több forgatókönyv is van: rendezetlen kilépés, a kilépési határidő eltolása, megállapodás a feltételekről, új referendum. A helyzet tehát továbbra is bizonytalan.

Brexit huzavona – az Európai Unióban arra várnak, hogy a britek végre eldöntsék, majd mondják is ki a Brüsszel szerint megkötött alku alapján távoznak-e, vagy pedig megállapodás nélkül lépnek ki a közösségből. Londonban ezalatt arról vitatkoznak a képviselők, hogyan lehetne módosítani az egyezményt. Ha nincs alku, jön a kemény határ – ezt Margaritis Schinas az Európai Bizottság szóvivője közölte kedden Brüsszelben, utalva arra, hogyha a britek szabályozatlanul távoznak március végén, akkor Írország és Észak-Írország között visszaáll a határellenőrzés, amit a britek és az írek mellett az unió is szeretne elkerülni.

Mindenesetre az Európai Parlament (EP) jövő héten megkezdi a Theresa May brit miniszterelnök és Brüsszel által korábban megkötött Brexit-megállapodás ratifikálását, annak ellenére, hogy azt a brit parlament nem szavazta meg.

Banksy brit graffitiművész alkotása Nagy-Britannia EU-tagságának közelgő megszűnéséről Doverben (Fotó: MTI/AP/Matt Dunham)

A kép illusztráció  (Fotó: MTI/AP/Matt Dunham)

Michel Barnier uniós Brexit-ügyi főtárgyaló szerint a rendezetlen kilépés látszik most a legvalószínűbbnek. Londonban a jövő héten újra nekifutnak a szavazásnak.

Újabb referendum is lehet?

Egyre nagyobb az esélye annak, hogy rendezetlen körülmények fog Nagy-Britannia kiválni az Európai Unióból. A külföldi elemzők és fogadóirodák nagy eséllyel tartják számon azt is, hogy újabb referendumot írnak majd ki a britek. Az egyik kérdés az lehet, hogy akarnak-e Brexitet a polgárok, vagy akarják-e annak folytatását. A másik kérdés pedig maga a Brexit-megállapodás részleteire vonatkozhat.

Az elemző hozzátette: kiszámíthatatlan kimenetelt vetít előre a jelenlegi állapot.

Maradjanak, vagy ne?

Az esélyek nehezen kiszámíthatóak, a vélemények pedig megosztók, brit kutatások és elemzések azt mondják, második népszavazás várható, míg Michel Barnier azt mondta, a rendezetlen kilépés látszik a legvalószínűbbnek – mondta a műsorban Egedi Gergely, Nagy-Britannia-szakértő.

Úgy fogalmazott: a lehetséges referendum kapcsán is bizonytalanok a hírek, hiszen az sem mindegy, hogy milyen kérdést írnak a szavazólapra. Egy biztos, hogy a szavazást Theresa May elutasítja, sőt azt szeretné, hogy a kilépés időpontját meghosszabbítsák, ami alapesetben március 29 lenne.

A határkérdés döntő lehet

A legkérdésesebb pontja az eddigi tervezetnek az ír-északír határ kérdése volt, ami egy nagyon nagy ütközőpont. Rendezetlen kiválás esetén automatikusan visszaállna a határellenőrzés az említett területen. Rendezett kiválás esetén azonban egységes vámügyi szabályozás lépne életbe az Európai Unió és az Egyesült Királyság között az ír-szigeti határellenőrzés újbóli bevezetésének elkerülésére – magyarázta Párkányi Eszter.

Theresa May nemrég bejelentette, hogy ingyenes lesz az Egyesült Királyságban élő külföldi EU-állampolgárok számára a Brexit utáni időre szóló tartós letelepedési engedély kérelmezése. Ez a kezdeményezés May részéről egyfajta gesztus az Európai Unió felé – hangsúlyozta Párkányi Eszter.

Mindenki nem járhat jól

Komoly veszélyt rejthet magában az, hogyha visszaállítanák az ír-északír határ ellenőrzését, hiszen az 1998-as nagypénteki egyezmény, amely az északír békefolyamatot rendezte, egyebek mellett leszögezte azt is, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között nyitott határnak kell lennie – tájékoztatott Egedi Gergely.

Párkányi Eszter hozzátette: ez okozz a fő gondot, hiszen egyszerre zárt és nyitott nem lehet egy határ sem, olyan megoldást tehát nem lehet kialakítani, amivel mindenki jól járhat. Az, hogy ezt keddig, vagyis a következő szavazásig miként fogja tudni Theresa May megoldani, elképzelhetetlen – hangsúlyozta az elemző.