Salvini: Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek

 

Lengyelország és Olaszország az új európai tavasz hősei lesznek, a májusi európai parlamenti választások után új európai egyensúly megteremtésére törekednek majd – jelentette ki szerdán Varsóban az olasz kormányfő-helyettes és belügyminiszter.

Matteo Salvini a Joachim Brudzinski lengyel belügyminiszterrel közösen tartott sajtóértekezleten azt mondta: Európában éveken át a francia-német tengely volt túlsúlyban, Varsó és Róma azonban egy új európai egyensúly megteremtésére törekszik.

Salvini: Az új európai tavasz során a valódi európai értékek reneszánsza jön

Az új európai tavasz során a valódi európai értékek reneszánsza jön, kevesebb lesz a pénzügy, kevesebb bürokrácia, több munka és több családügy, és mindenekelőtt több biztonság – fogalmazott.

Brudzinski szerint Salvinival megegyeztek: gondoskodni kell Európa szélesen felfogott, belső és külső biztonságáról. Aláhúzta: mindkét ország az EU szerves része, ennek biztonságát és megreformálását akarják.

Az olasz politikus szerint a két ország közös tervet dolgoz ki, amely friss vérrel, új erővel, új energiával erősíti meg Európát. Felidézte: a lengyelek többször arról beszéltek, hogy Európának vissza kell térnie identitásához, a zsidó-keresztény gyökereihez. Ezt szerinte Brüsszelben őrült módon elutasítják, és elutasítják a család értékét is. Úgy vélte: az EP-választások után egy olyan európai közösség kezd majd formálódni, amely más ütemben, más irányba vezet mindnyájunkat, mint a ma a bürokraták által irányított Európa.

Brudzinski szerint Salvinival egyetértettek abban, hogy Lengyelország és Olaszország semmiképpen sem készül az EU elhagyására. Akik abban reménykednek, hogy szélsőséges, Európa-ellenes pozícióba szorítanak bennünket, csak annyit mondhatunk: ez lehetetlen vállalkozás – fűzte hozzá. Aláhúzta: mindkét ország az EU szerves része, az unió biztonságát és megreformálását óhajtják. „Olyan jellegű reformot akarunk, hogy az EU az állampolgárokhoz álljon közelebb, és kevésbé az elithez” – fejtette ki.

Napirenden volt a megbeszélésen a migránskérdés is

A sajtóértekezleten mindkét politikus kiemelte: megbeszélésük napirendjén szerepelt a migráció kérdésköre is. Brudzinski szerint gondoskodni kell Európa széles értelemben vett belső és külső biztonságáról. Rámutatott: mindkét ország az EU határországának számít, e téren hasonló problémáik, hasonló tapasztalataik vannak a nyilvánvaló különbségek mellett.

Megerősítette: Lengyelország a migráció kezelésében a helyszíni humanitárius segítségnyújtást, valamint az EU külső határainak védelmét tartja a leghatékonyabb módszernek. Kiemelte az olasz-líbiai együttműködés szerepét az illegális bevándorlás feltartóztatásában.

Salvini bírálta az Európába érkezett migránsok áthelyezésére összpontosító brüsszeli politikát. Hangsúlyozta: soha nem egyezik be újabb migránsok befogadásába, majd aláhúzta: fel kell gyorsítani a bevándorlók már folyamatban lévő visszatoloncolását Európából.

Salvini szeretné, hogyha létrejönne egy olasz-lengyel tengely

Salvini szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel is találkozott, ezt követően a PAP hírügynökségnek elmondta: több fontos, közös ügyet vitattak meg. Megerősítette: szeretné, ha létrejönne egy lengyel-olasz tengely. Délután az olasz politikus még Jaroslaw Kaczynskival, a Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt elnökével is találkozik.

Salvini és Kaczynski találkozóját szerda délelőtt bírálta a fő lengyel ellenzéki tömörülés, a Polgári Platform (PO), amely szerint az egyeztetés célja az EU szétverése. A PiS “kétségtelenül újabb egzotikus szövetséget épít – jelentette ki a PO nevében nyilatkozó Mariusz Witczak képviselő. Ebben a vonatkozásban a PiS szövetségesei közé sorolta többek között a Brexitre készülő Egyesült Királyságot, a Putyin-párti Orbán Viktort, valamint a francia Nemzeti Tömörülés élén álló Marine Le Pent.

A PO egy másik képviselője, Slawomir Nitras szerint a Salvini-Kaczynski-találkozó olyan, mintha a második világháború előtt a lengyel kormány “valamiféle titkos megállapodást kötött volna a Mussolini-kormánnyal”.